Kétszázezer végrehajtás történt tavaly

Csákó Attila
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múlt év végéig az adóhatóság területi igazgatóságai
212 619 végrehajtási eljárást indítottak 380,8 milliárd forint tartozás behajtására – tudtuk meg Várszeghi Györgytől. Az APEH felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője lapunknak elmondta: december végén 192 025 adózó ellen folyt végrehajtás. Közülük 84,7 ezer volt cég, míg az egyéni vállalkozók és magánszemélyek száma 107 ezerre tehető.
Az érintett tartozás összege 376,7 milliárd forint, melyből a cégek tartozása 290,5 milliárdot, az egyéni vállalkozók hátraléka pedig 86,2 milliárdot tett ki.
Arról azonban az adóhivatalnál sincs nyilvántartás, hogy az érintett vállalkozások között milyen arányt képviselnek az állami cégek. A teljes, 376,7 milliárdos tartozásból 35 milliárd esetében fizetési könnyítés, bírósági felfüggesztés, illetve egyéb ok miatt szünetel az eljárás. A végrehajtási eljárásokból az elmúlt évben 189,8 milliárd forint folyt be.
Azonnali inkasszókból 76,5 milliárd forint, munkabér- és követelésletiltásból 2,4 milliárd forint bevételre tett szert az adóhatóság. Ingóság értékesítéséből 722 millió forint, az ingatlanokból 386 millió forint készpénz folyt be.
A területi igazgatóságok 496 milliárd forint tartozásra bocsátottak ki inkasszót. A lefoglalt vagyon értéke pedig 59,1 milliárd forint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.