Korrigált a BUX

Továbbra is alacsony forgalom és gyenge árfolyammozgás volt jellemző a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek fő indexe, a BUX minimális, 0,2 százalékos pluszban zárt. A legtöbb kötés ezúttal is a Mol- és a BorsodChem-papírokkal született, ám ezúttal mindkettő erősödni tudott. Az európai és a tengerentúli piacokon, ahol leginkább az utóbbi napokban olcsóbbá vált részvények vonzották a befektetőket, egyaránt optimista hangulat uralkodott el. Ezzel szemben a tokiói börze ismét veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.

Dénes Zoltán
2005. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis délelőtti bizonytalankodás után a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX felfelé indult, s a kereskedés során egy délutáni megugrási kísérlettől eltekintve szinte végig 0,2 százalék körüli nyereséget mutatott, s végül ezen a szinten is fejezte be a napot. Továbbra is a Mol, illetve a BorsodChem papírjai maradtak a befektetők elsődleges célpontjai, ám ezúttal az utóbbi is hozzá tudott járulni a BUX index növekedéséhez. Az olajcéggel kapcsolatos hír, hogy várhatóan idén márciusban indul a privatizáció második szakasza a horvát INA kőolajipari vállalatnál, amelyben a Molnak 25 százalékos részesedése van. Horvát lapjelentéseket idézve a hírügynökség arról számolt be, hogy a privatizáció további menetéről még nincs döntés. A Mol 2003-ban 505 millió dollárt fizetett az INA egynegyedéért. A Dnevnik napilap beszámolója szerint a Mol további 15 százaléknyi részesedést szeretne venni a vállalatban. Egyébként a horvát lapok szerint nem kizárt, hogy az OMV is részesedést vásárol az INA-ban.
A Mol részvények csaknem hárommilliárdos forgalomban 60 forintot drágultak a tegnapi kereskedés során. A második legnagyobb, kétmilliárdos forgalmat generáló BorsodChem pedig 40 forintot hízott. Gyengült viszont 0,1 százalékkal az OTP, és 1,2 százalékkal 22 400 forintra süllyedt a Richter kurzusa. A kisebb részvények közül a Freesoft – bár tegnap egy nagyobb, az előző évi bevétele tíz százalékát meghaladó projekt elnyeréséről számolt be – 0,2 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A BÉT honlapján közzétett beszámolója szerint a Freesoft a BULL Magyarország Kft. alvállalkozójaként megnyerte a CFCU (BM) által a bűnügyi nyilvántartás fejlesztése és adatok migrálása tárgyában kiírt és PHARE-eljárással elbírált pályázatot. A nap érdekességei közé sorolhatjuk még az Egis-, illetve a Rába-részvények árfolyammozgásait. Az Egis-papírok, miután egy hitelintézet vételre minősítette, a nap elején erősen felfelé mozdultak, ám a kereskedés végére kissé befékezve „csak” 0,4 százalékos emelkedéssel zártak. A nap nyertese, a Rába több mint 80 milliós forgalomban 3,2 százalékos pluszban végzett.
Lényegében reakciók nélkül maradt a jegybanki alapkamat csökkentése, s az a körül kialakult szócsata a bankközi devizapiacon. Alacsony forgalom mellett az euróhoz képest a forint helyzete két bázisponttal 12,88 százalékra gyengült. Az eurót 245,95/246,05 forinton jegyezték.
Jelentős erősödéssel fejezték be a napot tegnap az európai börzék is. A frankfurti tőzsde nyertesei a Henkel, az SAP és a Volkswagen voltak, amelyek egyaránt két százalék körül drágultak. A legtöbb részvény erősödésével a frankfurti DAX–30, hasonlóan a párizsi CAC– 40 mutatóhoz 0,8 százalékos emelkedést produkált. A londoni tőzsde fő indexe, az FTSE–100-as 0,6 százalékkal erősödött.
A technológiai szektorból érkező negatív hírek, illetve a Wall Street előző napi gyenge teljesítménye ismét lehúzták a tokiói értéktőzsde fő mutatóját. A Japan’s Elpida Memory Inc. profitfigyelmeztetést tett közzé, a német Infineon Technologies AG csipgyártó pedig forgalmának csökkenésére számít. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 12,58 pontos, vagyis 0,11 százalékos csökkenéssel 11 276,91 ponton zárt.
Mivel a tengerentúli befektetők a november óta legalacsonyabb szintre süllyedt részvényeket ismét vételre alkalmasnak tartották, emelkedéssel indultak a New York-i tőzsdék indikátorai. A Wall Streeten számított Dow Jones Industrial Average index 0,5 százalékos, a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite 0,84 százalékos emelkedéssel nyitott. A Standard & Poor’s 500 index pedig 0,47 százalékos emelkedéssel kezdett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.