Uniós mércével mérve is jó munkát végzett a rendőrség a múlt évben – értékelte a szervezet tavalyi tevékenységét Lamperth Mónika. – Azt várom a szervezettől, hogy idén kiemelt figyelmet fordítson a közterületen elkövetett, a garázda, az erőszakos jellegű bűncselekményekre, és határozottan lépjen fel a kábítószer-terjesztőkkel, a családon belül, a fiatalkorúak és idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel szemben – fejtette ki a miniszter. – A lakosság körében javult a rendőrség elfogadottsága, ezt a pozitív véleményt szeretnénk tovább erősíteni, amelynek eléréséhez egy belső korrupciótól mentes, közösségi szemléletű, szolgáltató rendőrségre van szükség – mondta el Bene László országos rendőrfőkapitány.
Lamperth Mónika a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettesét, Jónás Endre dandártábornokot nevezte ki a maffiaellenes központ néven ismert szervezet – operatív irányításért felelős – helyettes vezetőjévé – értesült a Magyar Nemzet. A minisztérium vezetője lapunk kérdésére elismerte Jónás Endre kinevezését. Elmondta azt is, hogy a megbízatás február elsejétől hatályos. Szavai szerint, miután a korábbi főigazgatót, Bácskai Jánost felfüggesztették, helyettese, Mikó István dandártábornok egyedül irányította a központ munkáját, és szükségessé vált még egy vezető kinevezése. – Bácskai János tábornok megbízatása idén december 31-én lejár, az ellene indított bírósági eljárás befejezésének időpontja nem ismert – indokolta döntését Lamperth Mónika.
Ismert, a központ 2003. július 24. óta működik kinevezett vezető nélkül, amikor Bácskai tábornokot a brókerbotrány kirobbanását követően felfüggesztették tisztségéből. Bácskai János érdeklődésünkre nem kívánta kommentálni a kinevezés hírét.

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?