Őrizetbe vették a Cosa Nostra negyvenhat tagját tegnap hajnalban az olasz hatóságok. A Szicília több településén tartott akcióban ezer csendőr és rendőr vett részt – közölte a Corriere della Sera. A maffiózókat többek között szervezett bűnözésben való részvétellel, gyilkossággal, zsarolással, kábítószer- és fegyverbirtoklással gyanúsítják. A nyomozók szerint a lebukott banditák között van olyan is, aki a négy évtizede körözött és a maffiát illegalitásból vezető 71 éves Bernardo Provenzano bujkálását segítette. Elfogtak egy férfit, aki az egész Szicíliát behálózó információs rendszerért felelt, a nyomozóknak pedig sikerült föltárniuk azokat az utakat, amelyeken Provenzano a parancsait továbbította és az alacsonyabb rangú vezérek írott jelentéseit fogadta.
A rajtaütést váratlanul, a palermói és a caltanissettai maffiaellenes igazgatóság jelzése után rendelték el. Egy lehallgatott telefonbeszélgetésből ugyanis kiderült, hogy Provenzano parancsára két bandita Pietro Grasso palermói főügyész meggyilkolására készül, és már a robbanóanyag beszerzését is megtervezték. Másrészt a rendőrök attól is tartottak, hogy a három éve megfigyelt bűnözők gyanút fognak és elszelelnek. A hatóságok több száz házat átkutattak, a Palermótól néhány kilométerre lévő Bagheriában pedig két üzemet zár alá vettek.
A tegnapi olaszországi lapok emlékeztettek arra, hogy 1992-ben a szicíliai maffia végzett Giovanni Falcone és Paolo Borsellino vizsgálóbírókkal.

Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól