Leépítés Zalaegerszegen

Leépítéssel kezdi az évet a Flextronics: az elektronikai világcég kilencszáz embert bocsát el hatezer fős zalaegerszegi üzeméből.

Erdősi Csaba
2005. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sarlós Gábor, a cég szóvivője az egyik kereskedelmi tévécsatorna híradójában nyilatkozva a csoportos létszámleépítést a csökkenő megrendelésekkel indokolta. Az elbocsátandók személyéről egyelőre nem döntöttek, a hírek szerint az érintettek várhatóan február végén vagy március elején kapják meg felmondólevelüket. A leépítés komolyan megnövelheti a zalai megyeszékhely és vonzáskörzete munkanélküliségi rátáját, különösen úgy, hogy ez nem egyedülálló eset. A Flextronics ugyanis már decemberben is megszüntetett több száz munkahelyet, nem sokkal korábban pedig a Zalakerámia vált meg 270 dolgozójától. Szakértők szerint a Flextronics lépése nem választható el attól a néhány éve tartó trendtől, amely szerint a nagybefektetők elkerülik hazánkat, és a már itt lévő cégek egy része is továbbvándorolna kelet felé.
Emlékezetes: két éve bezárt a székesfehérvári IBM, ugyanitt leépített a Parmalat és az Ikarus is. Tavaly egyebek mellett bezárt a Friesland gyulai tejporgyára, elbocsátások voltak Diósgyőrben, a Barunál és a Borsodi Sörgyárban. Több hús-, textil- és ruhaipari cég mellett leépítésről döntött a szombathelyi Philips gyár, a MÁV, a Matáv és a pécsi dohánygyár is. Idén a közszférából és a megváltozott munkaképességű alkalmazottakat foglalkoztató cégektől kerülhetnek legtöbben utcára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.