Nem vagyok olyan helyzetben, hogy ilyen kérdésre most válaszoljak – mondta Göncz Kinga családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter lapunknak azon érdeklődésére, hogy vállalná-e a köztársasági elnökjelölti felkérést.
Segítség az adósoknak. Göncz Kinga a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón egyébként az eladósodott családok konszolidációs programjáról számolt be. Ennek értelmében az 1988. december
31-e előtt lakáshitelt felvett és a törlesztést fizetni nem tudó családokat segítenék meg.
Levegőben lógó áremelés. Lóg a levegőben az áramáremelés – mondta el László Boglár kormányszóvivő. Ezért a kormány megbízta Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, hogy dolgozzon ki egy energiaár-kompenzációs rendszert.
Nem kell a GM-vetőmag. László Boglár tájékoztatott arról is, hogy január 20-tól a kormány ideiglenesen megtiltja a kukoricamoly ellen génkezelt tengeri forgalmazását. A felfüggesztésnek időkorlátja nincs, addig marad érvényben, amíg ki nem vizsgálják a génkezelt kukorica élettani hatásait.
Következmény nélkül. Nem lesz a kormányon belül személyi következménye annak, hogy az Európai Unió elítélte Magyarországot a magas költségvetési hiány miatt – fejtette ki lapunk kérdésére László Boglár. Elmondta, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter tavaly év eleji kinevezésekor 4,6 százalékos államháztartási deficitet ígért, amelyet szeptemberben 5,3 százalékra módosítottak, és később az EU-val egyeztetve újabb 0,8 százalékkal korrigáltak. Tehát az ígért költségvetési hiánynál tartunk – érvelt László Boglár –, ezért semmiféle szakmai indokoltsága nincs Draskovics menesztésének.
Vadai a terror ellen. Batiz András kormányszóvivő tájékoztatott arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes megbízottjává nevezte ki Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselőt. Feladata a terrorellenes küzdelem hazai koordinálása lesz.

Aranyosi Péter tökéletes és nem kér bocsánatot