Levéltárba kerültek az NBH-iratok

Átkerültek a Nemzetbiztonsági Hivatalból az 1980 és 1990 között keletkezett titkosszolgálati dokumentumok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. – Velem összefüggésbe hozható iratok érkeztek az intézménybe, a rólam szóló híresztelések nem igazak – fogalmazott lapunknak Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere.

Hírösszefoglaló
2005. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tegnap a törvénynek megfelelően átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a hivatalnál őrzött, 1980 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratokat és adatokat. Ezzel az NBH részéről az iratátadás folyamata befejeződött – közölte Tóth András (MSZP), a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár. Az iratok és adatok ezen utolsó csoportjának átadási határideje eredetileg február 22. volt.
Az MTI kérdésére, hogy vajon Szita Károly kaposvári polgármester esetleges érintettségére vonatkozóan adtak-e át bármilyen iratot a levéltárnak, Tóth András azt mondta: hétfőn kiadott utasítását a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetése végrehajtotta, az egyes közszereplőkre vonatkozó kérdésekkel pedig a törvény értelmében a levéltárhoz lehet fordulni.
„Azt követően, hogy az Indexben megjelentek a rólam szóló hírek, nem volt kétséges számomra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal birtokában vannak a személyemet érintő iratok, ezért fordultam újból a történeti levéltárhoz – mondta lapunknak Szita. – Miként korábban jeleztem, sejtésem beigazolódott, velem összefüggésbe hozható iratok érkeztek a levéltárba. Ezeket részlegesen áttanulmányoztam, álláspontom változatlan, a rólam szóló híresztelések nem igazak, és a jogi lépéseket megtettem” – fogalmazott a polgármester. Szita Károly ma sajtótájékoztatón fejti ki részletesen mondandóját.
Emlékezetes, a polgármester pénteken sajtónyilatkozatban közölte, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz fordult azzal, ha bármilyen rá vonatkozó irat van a birtokukban, akkor azt soron kívül juttassák el az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához. Bár ilyen kérelem hétfő délig még nem érkezett az NBH-hoz, Tóth utasította a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját, hogy a nyilatkozatban foglalt igénynek haladéktalanul tegyen eleget.
Az MTI úgy tudja, hogy a kedden átadott iratok között megtalálhatók többek között az úgynevezett ügynöklisták, a korabeli állambiztonság ügynökeinek és titkos kapcsolatainak jegyzéke, továbbá a szóban vagy írásban tett jelentések és az állambiztonsági tiszteknek ezekről a jelentésekről és jelentőkről készített feljegyzései.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003-ban jött létre. Nemcsak a III/III-as, hanem az egész egykori III-as főcsoportfőnökség és azonkívül más állambiztonsági szervek 1944. december 21. és 1990. február 14. között keletkezett iratait gyűjti. Az intézménynek tudományos feladatai mellett törvényi kötelezettsége az is, hogy adatokat szolgáltasson az átvilágítóbíráknak, illetve hogy megválaszolja az egyes állampolgári kérelmeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.