Oxigénpalack használata nélkül akarja megmászni Földünk legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet tavasszal a 29 éves Klein Dávid. Ez magyar embernek eddig még nem sikerült, az oromra eddig feljutott külföldiek közül is csak keveseknek, nem egészen tíz százalékuknak. A 8850 méteres csúcsot a magyarok közül elsőként meghódító Erőss Zsolt teljesítményét Klein Dávid nagyszerűnek nevezte lapunknak nyilatkozva. Ő maga jelenleg víz alatti úszással és izomgyarapító sportokkal készül a május elejei vállalkozásra. Egy híres angol expedíciószervező és hegymászó, Henry Todd kereskedelmi csoportjával együtt vág neki az útnak, de függetlenként. Neki nem kell kifizetnie a fejenként 60-70 ezer dolláros túradíjat, ám költségei így is elérik az ötmillió forintot. Ezt az összeget támogatók felkutatásával igyekszik előteremteni.
– Technikailag nem túl bonyolult feladat a csúcsra vezető, úgynevezett nepáli normál út leküzdése – mondta Klein Dávid, aki tizenhárom esztendős korában kezdte el a hegymászást. – A magaslaton azonban csak harmadannyi oxigén van a levegőben, mint tengerszinten. Ezért szükségesek a tüdő és a légzőizmok kapacitását növelő gyakorlatok, természetesen az állóképesség fejlesztése mellett. Az oxigénhiány miatt odafönt megváltozik az emberek tudatállapota, s a szervezet is egészen másként viselkedik. Nagy erőpróba a szokatlan hatások leküzdése.
Előre nem látható események is nehezíthetik a kísérlet végrehajtását. Egy vihar például felboríthatja a terveket. Ezért Klein Dávid a biztonság kedvéért visz magával egy oxigénpalackot a Himalájára. Április közepén, a monszun beköszönte előtt utazik a nepáli fővárosba. A fiatalember eddig már több 8000 méter fölötti hegycsúcsra jutott fel.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek