Még tavaly februárban lopták el a herendi porcelángyár pécsi üzletéből Schrammel Imre Kossuth-díjas szobrászművész hét figurából álló kollekcióját. Nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták a tolvajokat, de ők nem árulták el, hová rejtették a rendkívül értékes, egyenként több mint egymillió forintot érő műtárgyakat.
A porcelánalkotások végül egy családi ház befalazott gardróbszekrénye mögül kerültek elő csütörtök este. Bár az épületben korábban is tartottak házkutatást a rendőrök, akkor nem találták meg a rejtekhelyet. Emiatt később – amikorra biztossá vált az információ – sem tudták pontosan, hol keressék a házban a szobrokat, ezért blöffölni kényszerültek.
– Titkosszolgálati eszközöket alkalmazva sikerült megállapítanunk a vélt tárolási helyet – nyilatkozta lapunknak Simon László alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának megbízott vezetője. – Elhíreszteltük, hogy ismerjük a rejtekhelyet, és már készülünk a rajtaütésre. Végül bejött a trükk, a szobrokat így nem kellett megkeresnünk, a rejtegetők maguk vették elő, hogy átszállítsák máshová. Ekkor csaptunk le rájuk.
A szóban forgó művek egyediek, sorszámozottak, diploma készült róluk, ezért követni tudják, hogy kinek a tulajdonába kerülnek – közölte Zority Istvánné, a herendi porcelángyár pécsi üzletének vezetője.
Budapesten is elloptak tavaly februárban egy nagy értékű herendi porcelánt, amelyet szintén Schrammel Imre készített. Az azóta sem került elő.
Szentkirályi Alexandra: Ma a digitális tér a harcmező
