Az utóbbi évek valamennyi békéscsabai gazdatüntetésén részt vett Prjevara Zsolt kétsopronyi családi gazdálkodó. A viharsarki megyeszékhelytől húsz kilométerre élő gazda az utóbbi esztendőkben évente négy-ötszáz sertést adott le a kereskedőknek. Időközben már felszámolta az állományt, mert egy esztendő alatt hárommillió forintot bukott a hizlaláson, pedig huszonnégy és fél hektáron a takarmányt is maga állította elő. Most az egyik kollégájának végez bérhizlalást, aki a kismalacokat nem tudta eladni, így, bár helyhiánynyal küszködik, kénytelen felneveltetni a jószágokat.
– Nem gondolkodom azon, hogy újra belevágjak a sertéstartásba – jelentette ki Prjevara Zsolt. – A hizlalás ugyan most visszahozza az önköltségi árat, de így sincs értelme foglalkozni vele. Mindenki azért dolgozik, hogy a munkájából jövedelme legyen. Most is csak a háztáji gazdálkodók állítják azt, hogy némi hasznot hoz nekik a sertéstartás, mert nem számolják az általuk megtermelt takarmány költségét, a villany és a víz árát. Aki minden költséget összead, láthatja, hogy ingyen dolgozott.
– Tavaly szeptemberben megigényeltem a különböző hitelekre járó kamattámogatást, de a pénzhez még ma sem jutottam hozzá. Nem jön a terület alapú támogatás, se áfa is késik, így nem tudom az adósságaimat törleszteni – panaszolta a gazdálkodó.

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a mindennapi életünket közvetlenül fenyegető veszélyeket hoz magával