Magyarország ez évben az Európai Unió költségvetésébe befizetett összeghez képest százmilliárd forintos többletre számíthat – mondta Varju László. Az Index internetes újság közlése szerint az MSZP országgyűlési képviselője aláhúzta: a kormány idén százmilliárd forintos többletet szeretne elérni. A második Nemzeti fejlesztési terv alapján pedig az ország 15 ezer milliárd forint fejlesztési forráshoz juthat az unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséből. Boros Imre, az Orbán-kormány uniós pénzekért felelős tárca nélküli minisztere szerint a szocialisták semmilyen módon nem hajlandók elállni a valótlanságok közlésétől. Nem tudnak különbséget tenni az uniós pénzek kapcsán a lehetőségek és a valóságosan felhasznált, valamint elköltött pénzek között. Mivel nyilatkozatuk megalapozatlan, s az eddigi eredményeket nem veszi figyelembe, így akár mondhattak volna 130 vagy 150 milliárd forintot is. Megfigyelhető, hogy az uniós források egy jelentős része már elindult Brüsszelből, ám a felhasználókhoz nem érkezett meg.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!