Mumus lett Gyurcsány

Neszméri Sándor
2005. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyszombati ülésén a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt országos elnöksége hivatalos állásfoglalásban utasította viszsza Gyurcsány Ferenc kormányfő azon elképzelését, hogy autonómiát kell biztosítani a határon túli magyarok számára. Vladimír Meciar pártelnök szerint Gyurcsány ezzel a kezdeményezéssel beavatkozott Szlovákia belügyeibe, s mint leszögezte, az autonómia Szlovákia számára elfogadhatatlan követelés, mert az veszélyezteti az ország területi épségét és szuverenitását. Az ülést követő sajtóértekezleten a mozgalom alelnöke, Lubos Lackovic az eset miatt bírálta a szlovák kormányt, mondván, a Dzurinda-kabinetnek hivatalos jegyzékben kellett volna tiltakoznia a magyar kormányfő felvetése ellen.
Gyurcsány Ferenc kezdeményezése a Kereszténydemokrata Mozgalmat is meglepte, Pavol Hrusovsky elnök szerint nem számítottak a szlovák politika szereplői a magyar kormányfő ilyen megnyilatkozására a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatos magatartása és nyilatkozatai után. A kereszténydemokraták elnöke a szlovák közszolgálati televízió egyik vitaműsorában beszélt erről, hangsúlyozva, hogy a közelgő helyhatósági és megyei önkormányzati választások előtt ez különösen „kellemetlen”, hiszen újra a „nemzeti kérdés” válhat a kampány központi témájává. A tévés vitában Meciar párttársa, Viliam Veteska azt is elmondta, a szlovákok történelmi tapasztalata az, hogy az autonómiatörekvések végeredménye mindig az elszakadás. A Robert Fico nevével fémjelzett baloldali Smer alelnöke, Dusan Caplovic ezzel összefüggésben nem zárta ki, hogy kezdeményezni fognak a parlamentben egy vitanapot, amely során hivatalosan is reagálnának Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére, és végérvényesen leszögeznék a nemzeti alapon nyugvó területi autonómia elfogadhatatlanságát Szlovákiában.



Kasza az autonómiáról
Tudósítónktól


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.