Mivel az idén öt piros betűs nap is hét végére esik, így a fizetett munkaszüneti napok felét lényegében elveszítik a munkavállalók. A Munkástanácsok Országos Szövetsége az angol gyakorlat átvételét javasolja a piros betűs napok megállapításával kapcsolatban. – A szigetországban, ha a munkaszünet nem munkanapra esik, akkor az ahhoz legközelebb eső nap válik azzá – mondta Palkovics Imre. A konföderáció elnöke szerint legalább a törvény szerinti pihenést biztosítani kellene a magyar munkavállalóknak, főleg, hogy a kormány nem tartotta be a heti munkaidő – 38 órára való – csökkentésére tett ígéretét. A Munkástanácsok azt is kezdeményezi, hogy a túlórákat ne csak a közszférában, hanem a versenyszférában szintén számítsák bele a nyugdíjalapba. A ledolgozott vagy ledolgoztatott túlórák társadalombiztosítási járulékait levonják a munkavállalóktól, akik ezért semmiféle ellentételezésben nem részesülnek – hangsúlyozta Palkovics. Szerinte ezt a méltánytalan helyzetet csak úgy lehet orvosolni, ha a túlórák arányával korábban lehetne nyugdíjba menni.
Az idén csak március 15-e, november 1-jén mindenszentek napja, december 26-án karácsony másnapja, húsvéthétfő, valamint pünkösdhétfő lehet „igazi” munkaszüneti nap. A további öt fizetett piros betűs nap, azaz január 1-je, május 1-je, augusztus 20-a, október 23-a, valamint december 25-e mind hét végére esik.

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó