Napi sajtószemle

2005. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

The Guardian

Bush második elnökségének csütörtöki, ünnepi megkezdése után azonnal megindul a vita arról, hogy a „terror elleni globális háborút” Irán ellen is kiterjesszék-e – írja a baloldali brit lap washingtoni forrásokra hivatkozva. A vita első számú mozgatói a neokonzervatívok. A New Yorker című magazinban megjelent tényfeltáró cikk szerint a Pentagon máris speciális erőket küldött Iránba, hogy azonosítsák a lehetséges atomfegyvergyártó helyeket. Izrael szerint Irán már 2007-re atomfegyverekkel rendelkezhet. A Guardian értesülése szerint a teheráni rezsim elleni iráni emigránsok is átlépték már a határt.

*****
Irakban a választások előtt az erőszak eddig még biztonságos helyekre is átterjedt.

*****
A Harvard Egyetem elnöke dühödt vitát provokált azon érve hangoztatásával, hogy a férfiak biológiai különbségek miatt jobbak a nőknél a matematika és a tudományok területén. A szókimondó, közgazdász végzettségű Lawrence Summers már korábban is feldühített csoportokat, mint például az afrikai–amerikai tanárokat és baloldali értelmiségieket.


Financial Times

Az uniós biztosi posztot meg nem kapó Rocco Buttiglione körül nem akar csöndesedni a vihar. Most azt jelentette ki, hogy „egy pedofil űzött ki egy keresztényt az Európai Bizottságból”. Ezzel Daniel Cohn-Benditre, a zöldek európai parlamenti vezetőjére utalt, aki különösen támadta Buttiglionét. Cohn-Bendit még a hetvenes években írt tapasztalatairól, amelyeket egy óvodában szerzett, de amely sorokat szerinte félreértelmezték.


Independent

Egyre több nyugati újságíró úgy tudósít Irakból, hogy ki sem mozdul bagdadi szállodájából a tényleges veszélytől tartva – írja a baloldali brit lap sztárriportere, Robert Fisk az iraki fővárosból.


IDNES internet

Örömteli igent mitőlünk ne várjanak címmel Miroslva Ouzky, a jobboldali ODS EP-képviselője (az EP alelnöke) írt cikket a cseh napilapba, amelyben felhívja a figyelmet, hogy az EU alkotmányáról a szavazáskor – a nagy többség ellenére – nem az európaiak, hanem csak az Európai Parlament politikusai mondtak véleményt, s hogy az efféle örömteli igeneket a csehek jól ismerik a múltból.


Berliner Zeitung

A berlini lap azt írja Soros Györgyről, hogy nem olyan ember, aki szívesen veszít. Márpedig míg Belgrádban, Tbilisziben és Kijevben nyert, saját hazájában vesztett George Bush ellen, nagy pénzzel támogatott kampánya dacára. Azóta nemigen ad interjút az újra megválasztott elnök elleni támadásairól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.