Napi sajtószemle

2005. 01. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Independent
Robert Fisk, a brit baloldali lap sztárriportere Bagdadból azt jelenti, hogy az iraki lázadók előbbre vannak a hírszerző háborúban a hivatalos hírszerző szerveknél, és ezért is oly sikeresek a merényletek végrehajtásában.


Tiscali
A német pénzügyi netlap a Dow Jonesra hivatkozva jelenti, hogy lelassult a magyar ipari termelés, és az novemberben pusztán 0,2 százalékkal volt nagyobb az egy hónappal korábbinál.


Swissinfo
A svájci on-line hírforrás Bukarestből jelenti, hogy Románia „betilt egy nacionalista magyar filmet”, vagyis Koltay Gábor Trianonját. Noha a filmet a Magyar Televízió finanszírozta, azt a közszolgálati tévé nem sugározta, mivel a filmben tárgyszerű hibákat talált, és „antiszemita üzeneteket”. A balliberális médiumok „ultrajobboldali propagandafilmnek” bélyegezték.


EU business
Az unióban közölték, hogy ismét folytatják a kereskedelmi tárgyalásokat Iránnal, még a héten, azt követően, hogy Teherán beleegyezett az urániumdúsítás felfüggesztésébe. Irán közölte, hogy nukleáris programja kizárólag polgári és bélkés célokat szolgál, és nem fejleszt atomfegyvereket. Az Egyesült Államok ugyanakkor arra akarja rászorítani a Nemzetközi Atomenergia-bizottságot, hogy Iránt citálja az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, hogy ott szankciókkal sújtsák, mert Washington szerint Irán titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik.


EU Observer
Günter Verheugen európai biztos „elképzelhetőnek” tartja, hogy Izrael az európai gazdasági struktúrákba történő integrálásával a belső piac teljes jogú tagjává válik, és vámuniót alakítanak ki vele – írja az uniós ügyekre szakosodott lap.


The Guardian
A baloldali Guardian, a brit Channel 4 News televíziós állomás és egy iraki orvos közösen vizsgálták meg azt, hogy valójában mi is történt az amerikaiak által megszállt iraki Fallúdzsában. A városban még mindig temetetlen holtak hevernek, veszett kutyák kóborolnak, és veszélyesen elkeseredett emberekkel találkoztak. Vizsgálatuk eredményéről nemcsak cikk, hanem dokumentumfilm is készült. A kocsin utazó társaságot a városhoz vezető egyik ellenőrzőponton megállították. Egy arcát kendővel letakaró, géppisztolyos férfi lépett a kocsihoz, és adományt követelt a szent háborúhoz. Mögötte öt harcostársa állt. Az amerikaiak szerint 1200 lázadót öltek meg. A tudósítók viszont a „mártírok temetőjében” csak 76 sírt számoltak össze.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.