Napirenden a gyűlöletbeszéd

Tavasztól szigorítják a gyűlöletbeszéd és Auschwitz tagadásának büntetőjogi felelősségre vonását – erről Tabajdi Csaba MSZP-s európai képviselő beszélt egy brüsszeli konferencián. Az Igazságügyi Minisztérium illetékese nem kívánta kommentálni a hírt, mert komolytalannak tartotta, hogy „egy politikus félmondatára” reagáljon.

Török László
2005. 01. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemzeti önvizsgálatot szorgalmazott Tabajdi Csaba tegnap Brüsszelben az antiszemitizmusról és a rasszizmusról rendezett vitanapon, amiért a vészkorszakban német nácik és magyar kollaboránsaik 550 ezer magyar zsidót deportáltak. Az MSZP európai képviselője felszólalásában kitért a múlttal való szembenézés magyarországi eredményeire, majd a közeljövő feladatairól is szólt. – Tavasszal szigorítjuk a gyűlöletbeszéd és Auschwitz tagadásának büntetőjogi felelősségre vonását – jelentette ki Tabajdi Csaba.
Az Igazságügyi Minisztérium 2005. évi jogalkotási tervei között nem szerepel a Btk. olyan módosítása, amely a holokauszttagadásra, a holokauszt relativizálására vagy a gyűlöletbeszéd bűncselekménnyé nyilvánítására irányulna – olvasható a tárca lapunkhoz eljutatott válaszlevelében.
A holokauszt tagadásának büntető törvénykönyvbe iktatására eddig nem született előterjesztés, a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos Btk.-rendelkezéseket viszont tavaly megszavazta a parlament. Ebben nem volt egyetértés a koalíciós partnerek között, az SZDSZ frakcióját megosztotta a kérdés. Az ellenzők a szólásszabadságra hivatkoztak. A módosítások egy részét pedig az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.