Orbán: Összeomlott a költségvetés

A magyar költségvetés összeomlott, annak jószerivel egyetlen száma sem igaz, s erről a nemzetközi közvélemény éppoly nyíltan beszél, mint a hazai közélet – jelentette ki tegnap a Hír TV-nek adott brüsszeli interjújában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint radikális adócsökkentést kell végrehajtani. A volt kormányfő óva intett a kampány idő előtti megkezdésétől.

Munkatársunktól
2005. 01. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már Brüsszelben is az a vélemény Magyarországról, hogy lemaradtunk, mint a borravaló – fogalmazott Orbán Viktor. A Fidesz elnöke úgy vélte: ha jól meghatározzuk, mi a magyar érdek, ha keményen dolgozunk annak érdekében, hogy jó programokat nyújtsunk be, jelentős uniós pénzekhez juthat az ország. – Aki könnyű pénzekről álmodik, az téved, az EU-ban nincs és nem is lesz kolbászból a kerítés – hangsúlyozta, hozzátéve, 2002-ben már ígértek a magyar embereknek ilyet, ám aztán kiderült, hogy „ahol valóban kolbászból van a kerítés, ott a kóbor kutyák laknak jól, és a kerítéssel együtt eltűnik a mindennapi élet biztonsága is”. Szerinte a lecsúszás legfőbb oka az elhibázott gazdaságpolitika. Komoly problémának látja, hogy akiknek Magyarországon az lenne a feladatuk, hogy az igazat elmondják a gazdasági helyzetről, a kilátásokról, a költségvetés valós számairól, ezt nem teszik meg, helyette másról beszélnek, sőt, időnként valótlan adatokat közölnek. Orbán szerint a költségvetés nyilvánvalóan összeomlott, annak jószerivel egyetlen száma sem igaz, s erről a nemzetközi közvélemény éppoly nyíltan beszél, mint a hazai közélet. Kijelentette: új költségvetést kell alkotni, és abban radikális adócsökkentést kell végrehajtani.
A kormány politikájáról szólva arra kérte a polgári értékrendet valló embereket, és azokat is, akik másként gondolkodnak, és egyszerűen csak munkát, otthont és biztonságot szeretnének: ne engedjék, hogy beleugrasszák az országot egy idő előtti kampányba. Szerinte az ország most csak szózuhatagot kap, beszéd van, kormányzás nincs. A változtatás fontosságát hangsúlyozva kiemelte a polgári oldal felelősségét, mint mondta, a választásra fel kell készülni, csakúgy, mint az azt követő kormányzásra. Szerinte azonban, ha már most kampányba kezdene a jobboldal, „felvenné az elé dobott kesztyűt”, akkor az ország nem előbbre jutna, hanem hátrébb csúszna. – A Fidesznek a maga útját kell járnia – mondta Orbán Viktor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.