Háromszáz tűzoltó és harmincöt mentőalakulat kutatott a roncsok között túlélők után – helyi idő szerint – szerdán délután Los Angelesben, ahol még délelőtt egy öngyilkos szándékú férfi miatt egymásba rohant két vonat. A CNN értesülései szerint a 25 éves Juan Manuel Alvarez úgy döntött, egy vonat segítségével vet véget életének, ezért autójával a sínekre hajtott egy vasúti átjáróban, a város központjának közelében. Percekkel később, az érkező szerelvény láttán a férfi meggondolta magát, kiugrott terepjárójából és biztonságba húzódott; innen nézte végig, amint a dzsipbe rohant, majd az ütközés erejétől kisiklott a vonat. A pályáját elhagyó jármű első kocsija kigyulladt, néhány az oldalára dőlt, a roncsokba pedig belerohant a szemből jövő szerelvény. Az óránként 90-100 kilométeres sebességgel érkező mozdony és a mögéje kötött kocsik alig két másodperc alatt lassultak nullára – idézett az MTI egy szemtanút, aki elmondta: az ütközés miatt hirtelen leálló vonatban mindenki előrerepült. Az újabb karambol erejétől egy harmadik, távolabb veszteglő vonat is megsérült.
Alvarezt a rendőrök a helyszínen őrizetbe vették, és egy közeli fogdába vitték, előtte azonban a mentőknek elsősegélyben kellett részesíteniük: csuklóin és mellkasán vágott sebek éktelenkedtek, amelyeket nem a balesetben szerzett, hanem még a sínre hajtás előtt okozott magának. A kaliforniai Comptonból származó férfi Randy Adams helyi rendőrfőnök szerint elszánt volt, ezt bizonyítják az önkezével szerzett sérülések is.
A pontos vádakat várhatóan ma fogalmazzák meg az ügyészek. Az amerikai joggyakorlat szerint várhatóan tizenegy rendbeli gyilkossággal fogják megvádolni, és akár halálra is ítélhetik. Ha a legsúlyosabb büntetést kapja, akkor nem sok jóra számíthat, hiszen – mint beszámoltunk róla – múlt hét kedden Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó elutasította egy 61 éves, két nő meggyilkolásában bűnösnek bizonyult és ezért halálra ítélt férfi kegyelmi kérvényét. A legnépesebb amerikai szövetségi államban három év szünet után hajtották végre újból a legsúlyosabb büntetést.
Maricela Amaya, Alvarez anyósa a helyi Telemundo tévének elmondta: veje három hónapja különváltan élt feleségétől és kisfiától. A férfi alkohol- és drogproblémákkal küszködött, utóbbi szerek miatt többször meggyűlt a baja a rendőrséggel is.

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására