Japán áll a lista második helyén a maga 500 millió dolláros felajánlásával, de jelentős mértékben adományoztak különböző európai államok is. A legnagyobb összeget Nagy-Britannia (70 millió állami és 84 millió eurós magánadomány) küldi a szenvedőknek, de Norvégia, Svédország, Olaszország, Franciaország és Dánia is alaposan kiveszi részét az újjáépítésből.
Külön lapra tartozik az Egyesült Államok esete. Bush elnököt az első napokban sokan támadták a tervezett segélyek relatíve alacsony összege miatt. Időközben Washington 350 millió dolláros segélyt ígért a katasztrófa sújtotta térségnek, sőt hétfőn bejelentették, hogy idősebb George Bush és Bill Clinton volt elnökök vezetésével jótékonysági magánalapítványt hoznak létre a szökőár áldozatai számára. Colin Powell külügyminiszter Bangkokba érkezésekor pedig leszögezte, nem a segélyösszeg emelésének hírét hozta, de Washington kész a későbbiekben újraértékelni azt. Az eddigi hozzájáruláson túl az amerikaiak katasztrófaelhárító csapatokat és felszereléseket is küldtek a térségbe. Jelenleg 12 600 amerikai katona és tengerészgyalogos tartózkodik az érintett régióban, akiket 21 hadihajó, köztük az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó támogat.
Magyarország négymilliárd forint segélyhitelkeretet nyit a szökőár által leginkább sújtott Thaiföld és Indonézia számára – mondta el a tegnapi kormányülést követően Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A kölcsönt kedvezményes feltételekkel nyújtják majd. A hitelkeret terhére Magyarország, magyar vállalkozók szállíthatnak árucikkeket a két országba, azok igényeitől függően.
Eddig 216 millió forint segélyt nyújtottunk a katasztrófa kapcsán – mondta el Batiz András. A szóvivő hozzátette: magánszemélyek és szervezetek összesen 250 millió forintnyi adományt ajánlottak fel.
Magyar segítség.