Folytatódhatnak az Észak-Korea nukleáris programjáról kezdett hatoldalú tárgyalások – jelentették be tegnap amerikai kongresszusi képviselők a kommunista országban tett látogatásukat követően.
Néhány órával a küldöttek elutazása után az észak-koreai rezsim tudatta: nemcsak kész viszszatérni a tárgyalóasztalhoz, de „barátként fogja kezelni” az Egyesült Államokat mindaddig, amíg Washington nem rágalmazza Kim Dzsong Il kommunista rendszerét.
„Meggyőződésem, hogy a tárgyalások heteken belül folytatódhatnak” – mondta az amerikai küldöttséget vezető republikánus Curt Weldon. A kongresszus fegyveres erőkért felelős bizottságának alelnöke szöuli sajtóértekezletén úgy nyilatkozott: a küldöttség megismételte Washington álláspontját, amely szerint nem törekszik rendszerváltásra Észak-Koreában, és nincs szándékában lerohanni a kommunista országot.
Fordulat?