Deutsch Tamás négypárti öszszefogással szeretné elérni, hogy a parlament 832 millió forint plusztámogatást szavazzon meg
a magyar versenysportnak. Ez egyébként hetvenmillióval több annál az összegnél, ami a január 12-én közzétett adatok szerint a Magyar Olimpiai Bizottságon (MOB) keresztül állami támogatásként áramlik idén a szférába.
Az Országgyűlés fideszes alelnöke a múlt héten hat jelentős sportági szövetség irányítóival, hétfőn pedig négy sportszakmai ernyőszervezet – a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sporttanács, a Nemzeti Sportszövetség és a Sportegyesületek Országos Szövetsége – vezetőivel tanácskozott. Ennek alapján parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „sokan, sok helyütt fogalmazták meg segítségért kiáltó véleményüket” annak kapcsán, hogy a versenysport finanszírozása a 2001-es érték felére csökkent. Parlamenti alelnökként és volt sportminiszterként Deutsch szeretne megoldást találni a kialakult helyzetre, s fontosnak tartja, hogy a felelős keresése helyett, pártpolitikai viták nélkül a parlamenti pártok együttesen, egyetértésben segítsenek a magyar sportnak.
A tájékoztatón ismertetett, és célját illetően a sportszövetségek mellett az említett ernyőszervezetek által is támogatott indítvány szerint az olimpiai sportágak 782, a nem olimpiai sportágak pedig 50 millió forint támogatásban részesülnének 2005-ben. Deutsch elmondta, még ezen a héten konzultációra hívja a parlamenti pártok sportkérdésekkel foglalkozó szakpolitikusait, hogy a négy párt közösen terjessze be az Országgyűlésnek a határozati javaslatot. Ennek fő eleme az, hogy az olimpiai és nem olimpiai sportágak idei támogatása reálértékben ne legyen kevesebb, mint 2001-ben volt, és hogy egy fillért se vegyenek el más területektől. Az összesen 832 millió forint plusztámogatást az általános tartalék terhére kaphatná meg a magyar sport.
Deutsch Tamás javaslata szerint a pluszforrást legkésőbb február végéig kellene átcsoportosítani, hogy mielőbb hozzájussanak a szakszövetségek. Ha ez nem történik meg, a parlament alelnöke szerint „a magyar versenysport a jövőben jelentős működési nehézségekkel fog szembenézni”. A volt sportminiszter lát esélyt a négypárti megegyezésre, nagy kérdés, hogy egy másik volt sportminiszter, Gyurcsány Ferenc jelenlegi kormányfő szintén lát-e. Ő eddig csak szavakban volt az általa korábban irányított terület támogatója, tetteiben annál kevésbé.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!