Várakozással teli napokat élnek át a Délkelet-Ázsia földrengés és a szökőár sújtotta országaiban: időnként fel-felröppen a járványok kitörésének híre, ha azonban nem lesznek tömeges megbetegedések, a katasztrófa utáni időszak legnehezebb részén túl lesznek a helybéliek. A karácsony másnapján pusztító természeti csapást követően – figyelembe véve a lappangási időket – az első járványok mostanában kaphatnának lábra. Az AFP beszámolója szerint a WHO szakemberei úgy számolják, hogy a tömeges megbetegedéseket illetően az elkövetkezendő két hét lesz a sorsdöntő: ha valahol nagyobb járvány üti fel a fejét, a karácsonyi katasztrófa halálos áldozatainak száma akár meg is kétszereződhet. A hivatalos mérlegek szerint a tengerrengés és szökőár több mint 160 ezer élet kioltásáért felelős. A WHO délkelet-ázsiai igazgatója, Samlee Plianbangchang tegnap kijelentette: a cunami sújtotta régiókban pillanatnyilag sehol, egyetlen menekülttáborban sincsen járvány.
A cunami sújtotta thaiföldi térségben mind szervezettebben folyik az áldozatok azonosítása, miközben felgyorsult a romeltakarítás is – mondta el az MTI-nek Angyal Miklós magyar orvos tegnap telefonon Khao Lakból.
Átfogó válságkezelési csomagot léptet életbe a Külügyminisztérium a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa kapcsán szerzett tapasztalatok birtokában – közölte tegnap a külügyi szóvivő. Polgár Viktor a Hír TV-nek elmondta: valószínűleg életét vesztette az a három Ausztriában élő magyar állampolgár, akik a szökőár idején a térségben nyaraltak, ugyanis egyre fogy a remény, hogy a turistákat élve megtalálják.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet újjáépítési jegy kibocsátásával is segíti a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa utáni helyreállítási munkálatokat Srí Lankán – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezet munkatársai. A jegyet Kovács „Kokó” István mutatta be a sajtó képviselőinek. Az egykori kiváló sportoló, aki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ez évi jószolgálati nagykövete, ismertette az adománygyűjtés új formáját. Elmondta: a szervezet azt tervezi, hogy az eddig nyújtott mintegy negyvenmillió forintnyi segélyen túl szerepet vállal a három hónapos katasztrófa utáni gyors segélynyújtásban és a tizenkét hónapos újjáépítési programban.
Egy téglaház ottani ára körülbelül kétszázötvenezer forint – mondta lapunknak Fekete Dániel, az ökumenikus segélyszervezet sajtóreferense. A helyreállítási szakaszban a lakóházak felújítása és újjáépítése, a közösségi épületek létrehozása a legfontosabb. Az országos akció során a postahivatalokban, a Shell benzinkutaknál és telefonon kérhető a több címletben kapható jegy, amelyet on-line befizetéssel is meg lehet vásárolni. A program tegnapi kihirdetésén megjelent a hazai közélet több ismert személyisége, köztük Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és Boross Csilla opera-énekesnő. Az újjáépítési jegy első vásárlója a Márta István vezette Új Színház társulata volt, együtt a kapolcsi művészekkel.
Az áldozatok megsegítésére segélykoncertet ad január 15-én szombaton 17 órakor Oláh Gábor vezényletével a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok és a Baptista Egyház Központi Kórusa a Nagyvárad téri református templomban (VIII., Üllői út 90.). Fővédnök: Lévai Anikó.
Időközben megérkezett az első, ötven kisteherautóból álló segélyszállítmány kedden az indonéziai Szumátra szigetén lévő Meulabohba, ahová az utóbbi 16 napban nem lehetett közúton eljutni, a település csak a tenger felől vagy a levegőből volt elérhető – közölte tegnap a Nemzetközi Migrációs Szervezet. Indonéziában tegnap ismételten tűzszünetet ajánlott az Aceh tartomány elszakadásáért küzdő szélsőségeseknek az állami erők parancsnoka, egyben arra szólította fel a lázadókat, hogy csatlakozzanak a segélyakció munkálataihoz.
Majdnem tízmilliárd dollár kormányzati és magánadományt gyűjtöttek össze a világ országai a dél-ázsiai természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére tegnap estig. Az ENSZ genfi konferenciáján mintegy 80 tagállam képviselői abban is megállapodtak, hogy 717 millió dollárt utalnak át azonnal a cunami áldozatainak megsegítésére. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára bejelentette: a magyar gazdasági tárca által korábban bejelentett négymilliárd forintos hitelkeret-támogatás 30-35 százalékát a bajba jutott országoknak nem kell visszatéríteniük, hanem Magyarország által menedzselt programokra költhetik – jelentette az MTI.
A Richter-skála szerinti 5,1-es és 5,8-as fokozat közötti erősségű földrengések rázták meg hétfő este Irán északkeleti részét, majd tegnapra virradó éjjel Törökország délnyugati vidékeit, illetve az Égei-tenger délkeleti részét. Iránban száztíz ember sérült meg a földmozgások következtében.
Az ukránok azt állítják, blokkolták az orosz támadást
