Robog a román börze

Duplájára emelkedett tavaly a bukaresti értéktőzsde indexe, komoly nyereségeket biztosítva ezzel a befektetőknek. A négy éve folyamatos növekedésben lévő börzén tavaly már érezhetően nagyobb volt a külföldiek érdeklődése is. Az utóbbiak figyelmét leginkább a tavalyi privatizációs események, illetve az ország közelgő uniós csatlakozása váltotta ki.

Dénes Zoltán
2005. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben kelet-közép-európai társai már komoly ismertségre tettek szert a nyugati befektetők körében, a bukaresti börzére csupán az utóbbi évben figyeltek fel komolyabban a tőkepiaci szereplők. Ennek több oka is van, de elsősorban az idén meglódult privatizáció, illetve a közeledő uniós csatlakozással együtt járó, rendezettebb jogi környezet váltotta ki a fokozottabb figyelmet. A bukaresti értéktőzsde (BVB) fő indexe, a BET 2004-ben több mint százszázalékos növekedést ért el, vagyis duplájára emelkedett. A BET-index 2003 végén 2045 pont körül fejezte be az évet, a múlt esztendő decemberében pedig már több mint 4370 pontos értéket mutatott.
Ebből az derül ki, hogy a romániai befektetők legalább négyszer jobban jártak, ha megtakarításaik egy részét a román börzén jegyzett részvényekbe fektették, szemben azokkal, akik pénzüket valamely banki számlán „pihentették”. Eközben, legalábbis 2003-hoz képest, tavaly a bukaresti tőzsdén jegyzett cégek jövedelmezősége is jelentős növekedést mutatott, s ennek megfelelően a jelzett időszakban a papírokkal 185 ezermilliárd lejes forgalmat bonyolítottak le. E forgalom 53 százalékát az olajipari társaságok adták, 14 százalékát pedig a bankok, illetve a különböző szolgáltatók. A tőzsdén jegyzett cégek összesített nettó profitja a harmadik negyedévi beszámolók alapján 10 688 milliárd lej volt (267 millió eurót), miközben a veszteségek 1853 milliárd lejt értek el. Ez, szemben a tavalyi azonos időszaki adatokkal, 47 százalékos profitnövekedést jelent, miközben a veszteség ötödére csökkent. A legnagyobb, 35,91-es P/E mutatóval a Petrom rendelkezik, amely az elemzők szerint azt jelzi, hogy a társaság papírjai kissé túlértékeltek. A hitelintézeti papírok P/E mutatója ugyanakkor 13,86 pontos. Mivel e szektor szereplőit a stabil cégek között tartják nyilván, az elemzők nagy növekedési potenciált látnak e szegmens részvényei esetében.
Az elemzők az idei évvel kapcsolatban is igen optimistán nyilatkoznak. Véleményük szerint 2005 fontos év lesz a tőzsde életében, ugyanis amellett, hogy több szolgáltatócég tőzsdei megjelenésére lehet számítani, végre sor kerülhet a BVB és a szebeni Rasdaq elektronikus tőzsde egyesítésére is.



Enyhe kamatvágás. A román központi bank (BNR) tegnapi bejelentése szerint fél százalékponttal, 16,5 százalékra csökkentette alapkamatát 17 százalékról. A bank utoljára december 19-én háromnegyed százalékponttal, 17,75 százalékról 17,0 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A BNR indoklása szerint a kamatcsökkentést a kedvezőbb inflációs környezet tette lehetővé. A jegybank 2004 júniusában változtatott először alapkamatán: akkor 20,75 százalékra csökkentette a 21,15 százalékos szintről. (D. Z.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.