Röviden

MN
2005. 01. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismerős siker
Ludwig
Gyurcsány szerint az elmúlt három év nagy sikere a felsőoktatási reform. Vajon így látják-e a hallgatók – akik közül sokan hónapokat késve kapják meg az ösztöndíjukat – és azok az oktatók, akik elosztják egymás között a bérüket, hogy taníthassanak? Voltak hasonló „sikerek” Rákosi idejében is: akkor megnyerték a széncsatát, de bezárták az iskolát – a hideg miatt.

Gyilkosság a parkban
Az elszenvedett bántalmazás miatt vesztette életét az a harmincnyolc éves budapesti nő, akinek holttestét kedden este találták meg járókelők a fővárosban, a Villányi út parkos részén. A soron kívüli igazságügyi boncolás után a szakértők megállapították, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség egymillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. (Zs. L.)

Büntetett előéletű férfi a Kékfénynél?
Az MTV vezetése belső vizsgálatot rendelt el a Kékfény interjúja miatt, amelyet a móri ügyben tényleges életfogytiglani büntetésre ítélt Kaiser Edével készített – jelentette az Index. A stáb szerkesztőasszisztenseként bemutatkozva egy többszörösen büntetett előéletű férfi is bejelentkezett a börtönnél, ám az őrök nem engedték be. (MN)

Pécsi hármas ikrek
Jól vannak a két nappal ezelőtt Pécsett született hármas ikrek. Sárközi Péter 1980, Eszter 1480 és Emma 1840 grammal jött a világra. (MTI)

Vonatkatasztrófa Los Angelesben
Egymásba rohant két vonat Los Angeles központja közelében helyi idő szerint tegnap reggel. Legalább kilenc ember vesztette életét, a sérültek száma eléri a kétszázat. (MTI)

Skandináv lottó
Első számsorsolás: 2, 13, 24, 27, 32, 33, 34.
Második számsorsolás: 4, 6, 7, 8, 26, 28, 30. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.