Röviden

MTI
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhanyagolt zöldpolitika
Környezetvédelmi szempontból a Gyurcsány-kormány első száz napjának győztesei: a romániai bányavállalatok és a gyapjaslepke, míg a természetvédelem nagy vesztesnek tekinthető – jelentette ki Medgyesy Balázs, a Fidesz zöldtagozatának elnöke tegnap. (MTI)

Érvek az uniós alkotmány mellett
Nyomós érv szól amellett, hogy nekünk, magyaroknak, akik nagy létszámú határon túli kisebbséggel rendelkezünk, támogatnunk kell az európai alkotmányt, mivel az alapszerződés második paragrafusába az alapelvek közé bekerültek a kisebbségekhez tartozó személyek jogai – hangsúlyozta tegnap Szájer József európai parlamenti képviselő a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában. (MTI)

Új drogtörvényt sürget az MSZP
Az új drogszabályozás mielőbbi kidolgozását sürgette tegnap
az MSZP országgyűlési csoportja és a Fiatal Baloldal. Török Zsolt és Szitka Péter országgyűlési képviselő felhívta a kormányt, hogy mielőbb szülessen új törvényjavaslat a drogfogyasztás visszaszorítására, megelőzésére és az „eltévelyedett fiatalok” börtönnel fenyegetésének megszüntetésére. A képviselők úgy vélték, szét kell választani a drogkereskedelmet és az alkalmi fogyasztást; ez utóbbi szerintük nem bűnüldözési, hanem egészségügyi probléma. (MTI)

Időközi választás Tápiószelén
Kovács Ferenc párton kívüli jelöltet választották meg szombaton Tápiószele polgármesterének. A szavazás nem hivatalos végeredménye tegnap reggelre született meg. A Pest megyei nagyközség 4600 választópolgárának 59 százaléka adta le voksát. A község korábbi első embere minimális, 24 szavazatos többséggel verte meg egyetlen riválisát, a független Majoros Tibort. Az időközi választást azért írták ki, mert a közgyűlés döntésképtelenné vált azáltal, hogy a törvényesen meghatározott
13 helyett 15-en akarták képviselni Tápiószele érdekeit.
A 2003-ban mandátumától megfosztott két helybeli orvos most meggyőző fölénnyel jutott be a testületbe. Tavaly november óta köztársasági biztos látta el a polgármesteri tisztséget a községben. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.