Széthullhat az EU?
Washington. 2020-ra akár szét is hullhat az Európai Unió, amennyiben nem sikerül megoldást találni a mind aggasztóbb demográfiai folyamatokra – állítja a CIA. Az amerikai hírszerző hivatal jövőkutató központja a világ 2020-as állapotáról írt elemzésében Kína és India gazdasági és katonai felemelkedését jósolja. A hirtv.hu beszámolója szerint a National Intelligence Council, az amerikai hírszerző ügynökségek közös kutatóintézete jelentésében leszögezi: a csökkenő népesség és az elöregedő társadalom lehetetlenné teszi a gazdasági fejlődést, ami külön utakkal való kísérletezéshez, akár az unió felbomlásához is vezethet. (MN)
Magyarellenes politikus kizárása
Bukarest. Kizárta soraiból a kormányzó román Nemzeti Liberális Párt az alakulat Kovászna megyei elnökét. Ion Balannak azért kellett távoznia, mert bírálta a párt vezetőségét és a kormányt amiatt, hogy magyar prefektust nevezett ki a székelyföldi megye élére. „Balan nem képviselheti többé a pártot, hiszen nem értette meg, hogy 15 évvel a kommunista rezsim bukása után valamenynyi román állampolgár egyenlő jogokkal rendelkezik, és nem korlátozhatjuk, hogy a helyi közigazgatásban magyar nemzetiségűek is betöltsenek tisztségeket” – szögezte le Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök. (R. Sz.)
NPD-botrány a megemlékezésen
Drezda. Széles körű politikai botrányt robbantott ki a szászországi tartományi parlamentben a szélsőjobboldali NPD. A neonáci párt tizenkét képviselője elhagyta a plénumot, amikor annak tagjai néma felállással emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól. Előzőleg az NPD azt kezdeményezte, hogy a megemlékezés kizárólag a Drezdát 1945. február 13-án ért bombatámadás következményeinek szóljon. (S. L.)

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék