Röviden

MN
2005. 01. 21. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Találkoztak a Duna mentiek
Stuttgart. Duna menti országok és tartományok kormányfőinek egynapos találkozója kezdődött pénteken Stuttgartban, amelyen részt vesz Gyurcsány Ferenc kormányfő is. Magyarország, Ausztria, Bajorország és Baden-Württemberg kormányfőinek találkozósorozata 2001-ben Ulmban kezdődött, ezért „ulmi folyamatnak” is nevezik. (MTI)

Görög médiaháború
Athén. A jövőben nem juthatnak állami megbízáshoz Görögországban azok a vállalkozók, akik valamelyik médiumban is részesedéssel rendelkeznek – mondja ki a görög parlament által elfogadott törvény. A szocialista ellenzék azzal vádolta a jobboldali kormányt a heves parlamenti vitában, hogy a baloldali médiát akarja ellehetetleníteni. A szocialisták jelezték, hogy amint hatalomra kerülnek, első dolguk lesz a törvény eltörlése. (MTI)

Biztosi eskü
Luxembourg. Tegnap tette le a hivatali esküt a tizenegy új európai biztos – köztük Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi felelőse – az Európai Unió Bíróságának luxembourgi székházában. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke beszédében kifejtette, hogy az új biztosok eskütétele a hivatali idejük alatti, nemzeti érdekeiktől „teljesen független cselekvést, gondolkodást és döntést” jelenti, s egyben üdvözölte, hogy sokféleségénél fogva az EU a világon egyedülálló szervezet. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.