Jogsértések a rendőrségnél
A rendőrség hivatásos állományát és közalkalmazottait érintő alkotmányos visszásságokat tárt fel vizsgálata során az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese – tájékoztatott az ombudsmani hivatal. Takács Albert helyettes ombudsman megállapította: a rendőrök nem megfelelő higiéniai, egészségügyi és biztonsági körülmények között dolgoznak, a szolgálati érdek fogalma pedig kellő szabályozás híján annak veszélyét hordozza, hogy a parancsnokok önkényes döntést hozhatnak. (MTI)
Elmarasztalt köztévé
Ismét törvényt sértett a Magyar Televízió a médiahatóság panaszbizottsága szerint. Állampolgári bejelentésre a grémium megvizsgálta a 2004. december 12-én 20 órakor sugárzott Apám beájulna című filmet, és arra az egyhangú álláspontra jutott, hogy az nincs összhangban a jogszabályokkal, mivel nem a megfelelő korhatárjelzéssel tűzték műsorra. (K. L.)
Kis halak buknak le
A honvédségnél sokan úgy vélekedtek, hogy csak a „kis halak” buknak le, az igazán nagy ügyek nem derülnek ki – áll egy felmérésben, amely arról készült, hogy a honvédségnél dolgozók miként ítélik meg a korrupciót. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs igazgatója szerint a felmérés azt igazolja, hogy csak a rendszeres ellenőrzés jelent visszatartó erőt, az eddig gyakorolt alkalmi vizsgálatok csak bizalmatlanságot szülnek. Simicskó István (Fidesz) kérdésünkre utalt arra, hogy szerinte a honvédelmi miniszter sem lehet teljesen vétlen a honvédségi dolgozók véleményének kialakulásában. (H. Gy.)
Perek soron kívül
Soron kívül tárgyalják azt az 1500 bírósági ügyet, amelyek több mint öt évvel ezelőtt kezdődtek – döntött keddi ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). Lomnici Zoltán, a testület elnöke tegnap elmondta, a négy évvel ezelőttieket is gyorsított ütemben intézik. Az Európai Emberi Jogi Bíróság az ötéves eljárást tartja elhúzódónak, elfogadhatatlannak. A Magyar Köztársaságot hasonló okból eddig 24 esetben kötelezték kártérítésre. (J. K. A)
Botrány a Zengőn
Ismeretlenek betonacélokat vertek a Zengő több fájába, ezért a Mecseki Erdészeti Rt. természetkárosítás miatt bejelentést tesz az illetékes természetvédelmi hatóságnál – közölte a társaság pécsváradi erdészetének vezetője. „Az elkövetők a Mecsek csúcsának kilátóját övező, 23 tölgy- és bükkfa törzsét fúrták át, a furatokba pedig betonacélokat vertek” – mondta Ripszán István. Az erdészeti vezető a történtekkel kapcsolatban megjegyezte: olyan példátlan, indokolatlan, barbár cselekedetről van szó, amely mindenképpen eljárást von maga után. Az ügy előzménye: civil szervezetek 2004. februárban megakadályozták, hogy megkezdődjenek az eredetileg a Zengőre tervezett NATO-lokátorállomás megépítéséhez nélkülözhetetlen fakitermelési munkákat a Mecsekben. (MTI)

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának