Röviden

MN
2005. 02. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Per az állam ellen
Tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon beadta keresetét a magyar állam ellen a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete, mert álláspontjuk szerint – ahogy arról tegnap beszámoltunk – a regisztrációs adó befolyásolja az új- és a használtautó-kereskedők közötti versenyt, s utóbbiakat hátrányos helyzetbe hozza. Úgy látják, az elhibázott, hatástanulmányok nélkül bevezetett adó miatt az állam 17 milliárd forintnyi bevételtől esett el, s 350 kereskedő közül háromszáz csődbe ment. (Cs. A.)

Csökkenő ipari termelői árak
Az ipari termelői árak 2004 decemberében az előző hónaphoz viszonyítva fél százalékkal csökkentek, az év egészében 3,5 százalékkal nőttek – hozta nyilvánosságra tegnap a KSH. Eszerint az ipari termelői árak 2004 decemberében 1,6 százalékkal haladták meg a 2003. decemberi szintet. Tavaly novemberben pedig – az előző hónaphoz viszonyítva – 0,2 százalékkal csökkentek, és 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. (H. E.)

A versenyhivatalhoz fordult az MDF
A Magyar Demokrata Fórum a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult árkartellel és erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. A párt szerint az, hogy a Magyar Broilerszövetség kilogrammonként öt forinttal támogatta a termelőket a téli hideg miatti pluszkiadásaik fedezésére, a vágóhidak pedig öt forinttal csökkentették az átvételi árat, kimeríti az erőfölénnyel való visszaélés tényét, s az árkartell gyanúját is felveti, hiszen Magyarország összes baromfivágóhídja ezt az árcsökkentést alkalmazza. A Baromfi Terméktanács igazgatója, Takács László cáfolta, hogy a feldolgozók egységes áron vennék át a termelőktől az állatokat. (H. E.)

Bővülő mobilpiac
A három magyarországi GSM-szolgáltató 2004. december végén összesen 8,727 millió előfizetéssel rendelkezett – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság legfrissebb adataiból. A három szolgáltató ügyfeleinek száma 2004 végén 9,85 százalékkal haladta meg a 2003. végi értéket, tavaly 783 ezerrel több előfizetőt regisztráltak. A legfrissebb adatok szerint a Vodafone piaci részesedése 19,89, a Pannon GSM-é 33,91, a T-Mobilé 46,2 százalék. A Budapest Business Journal értesülése szerint az idén nevet vált a Pannon GSM: cég új neve Orange lehet, amely a France Telecom-csoporthoz tartozó márkanév. A Pannon GSM cáfolta a lap értesülését. (P. G. I.)

Sorok az APEH-nél
A meghosszabbított nyitva tartás ellenére több órát várakoztak az APEH egyes kirendeltségein azok az ügyfelek, akik tegnap teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket. Mint arról beszámoltunk, azok a vállalkozók, akik tavaly legalább egy alkalommal foglalkoztattak alkalmazottat, a kifizetett összegről – a tegnapi határidőig – az adóhatóságnak kizárólag elektronikus úton vagy gépi adathordozón szolgáltathattak adatot. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.