Röviden

Gyurcsány Ferenc Moszkvába látogat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február közepén Moszkvába látogat – erősítették meg tegnap az MTI-nek az orosz külügyminisztériumban, ahol csütörtökön Somogyi Ferenc külügyminisztert várják. Mádl Ferenc köztársasági elnök pedig májusban a fasizmus feletti győzelem 60. évfordulóján esedékes moszkvai ünnepségeken vesz részt. (MTI) Intés Zágrábnak Komoly figyelmeztetést intézett a zágrábi vezetéshez hétfőn az Európai Bizottság. Olli Rehn, a testület bővítési kérdésekért felelős tagja szerint ha ma kellene dönteni, ő nem javasolná Horvátország csatlakozási tárgyalásainak megkezdését. Legfőbb érve az, hogy a zágrábi kormány nem tesz meg minden tőle telhetőt a háborús bűnökkel vádolt horvát tábornok, Ante Gotovina kézre kerítéséért. (MTI) Guantánamo: jogos panaszok A katonai bíróságok vétenek az amerikai eljárásjog ellen, ezért alkotmányellenesek. A terrorellenes harc jegyében sem lehet tagadni azon legalapvetőbb jogok létét, amelyekért az amerikaiak több mint kétszáz éven át harcoltak és életüket áldozták – írta tegnapi végzésében az amerikai szövetségi bíró a guantánamói fogolytáborral kapcsolatban. Döntése szerint a támaszponton őrzött foglyoknak joguk van panaszt tenni fogva tartásuk ellen. (MTI)

MTI
2005. 02. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.