Kaliforniában, a San Quintino börtönben tegnap kivégezték a két lány meggyilkolásáért halálra ítélt Donald Beardslee-t – adta hírül a Reuters. Az amerikai államban három év után ez az első eset, hogy ilyen ítéletet végrehajtottak. Korábban a 61 éves Beardslee kegyelemért folyamodott a kormányzóhoz, de Arnold Schwarzenegger elutasította a kérelmet. Alig néhány órával később megérkezett az ítélet végrehajtására utasító parancs a San Francisco közeli börtönbe.
Donald Beardslee ügyvédje mindvégig kitartott amellett, hogy az egykori gépészmérnök elmebeteg. A férfi 1969-ben meggyilkolt egy fiatal lányt, de 1981-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Ekkor végzett két másik áldozatával: a 19 éves Stacey Benjamint fejbe lőtte, a 23 éves Patty Geddlingnek pedig elvágta a nyakát. Beardslee beismerte tettét, és 1983-ban halálra ítélték.
A Reuters szerint Beardslee nem élt a halálraítéltek jogával, és ugyanazt vacsorázta, amit a többi rab, az utolsó percekben passzívan viselkedett. A kivégzésen megjelentek az áldozatok szülei, de a gyilkos hozzátartozói nem. Az ítélet végrehajtásának hírére San Quentinban a börtön előtt és Bécs utcáin is tüntettek a halálbüntetés ellen – adta hírül az MTI. Egy kaliforniai aktivista szerint jó lenne, ha az Egyesült Államok nem Kínával és Iránnal, hanem a többi nyugati demokráciával lenne egy csoportban, ahol már eltörölték a halálbüntetést.
Schwarzenegger veszített ausztriai népszerűségéből, és egy felmérés szerint szülőhazájában már hiába pályázna például vezető politikusi babérokra. Kaliforniában 1978-ban állították vissza a halálbüntetést, a börtönökben 640 halálraítélt várja sorsa beteljesülését.

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében