Volt, aki ártatlannak tekintette az akkor még csak 14 éves lányt, mások súlyos büntetést követeltek, mondván: emberölés nem maradhat megtorlatlanul. A fiatal lány 2002. augusztus 30-án rálőtt alvó nevelőapjára, aki korábban évekig terrorizálta a családját. Az eset nagy visszhangot váltott ki, a bűncselekmény megosztotta az igazságszolgáltatást is. A megyei bíróság egy év és nyolc hónap szabadságvesztést rótt ki, az ítélőtábla azonban két év két hónapra felemelte a büntetést. A jogerős döntés szerint súlyosbító volt, hogy kivégzésszerű eset történt. Kitti tavaly májusban gyermeket szült, a környezettanulmány szerint rendezett körülmények között él. A köztársasági elnök sajtóirodájának tegnapi közlése szerint az ítélet kihirdetése óta Simek Kitti életében, környezetében méltányolható új körülmények álltak elő, s ezeket mérlegelve az igazságügy-miniszter a szabadságvesztés felfüggesztését javasolta. A köztársasági elnök ennek alapján hozta meg döntését. Határozatához a szakminiszter ellenjegyzése kell.

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében