Csak ma születik döntés arról, miként folytatódjon a középületek akadálymentesítése, mivel az erre szabott törvényi határidőt nem tartotta be a kormány. Ugyanis január elsejére kellett volna minden középületet megközelíthetővé tenni a fogyatékossággal élők számára a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, 1998-as törvény szerint. Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára az MTI-vel közölte: a kormány ma dönt, milyen határidővel, milyen anyagi háttérrel és programmal folytatódjon az akadálymentesítés. Az államtitkár ennél többet nem kívánt közölni.
Ugyanakkor Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke elmondta az MTI-nek: a tárca a január elsején lejárt határidőt kitolná a törvénysértő állapot elkerülése céljából. Az elnök szerint csak becsült adataik vannak arról, hogy az országban hogyan halad az akadálymentesítés. Úgy tudják, a középületek pusztán 25-28 százalékában valósították meg az akadálymentesítést. Mint mondta, az iskolák akadálymentesítése viszonylag nagy lendületet kapott. Hiányosságok tapasztalhatók viszont a hivatalok, az önkormányzatok, a posták és a földhivatalok akadálymentesítésénél.
A teljesítetlen törvény egyik kezdeményezője, Béki Gabriella (SZDSZ) most az MTI-nek azt hangsúlyozta: kezdettől fogva úgy látta, hogy a törvénybe foglalt határidők betartásához évenkénti bontásban, ütemezve kell szervezni a feladatot. „Elkeserít, hogy a komolyabb erőfeszítés helyett mindig a határidő kitolása a megoldás” – mondta Béki.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején