Századik születésnapját ünnepelte tegnap Svédország legidősebb ikerpárja – adta hírül az AP az ikerkutatással is foglalkozó stockholmi Karolinska Intézet bejelentése nyomán. Az intézet nyilvántartásában jelenleg 86 ezer svéd ikerpár szerepel, de eddig nem fordult elő, hogy mindketten megérték volna a századik évet. A hosszú élet titkát firtató riporteri kérdésekre a két idős hölgy szerint valószínűleg az a megfelelő válasz, hogy sohasem hagyták el magukat. Még most is önellátók, főznek, takarítanak, és a napi bevásárláshoz sem szorulnak segítségre, noha egy lift nélküli stockholmi apartmanház második és harmadik emeletén van a lakásuk. Még a humorérzéküket sem kezdte ki az idő. Véleményük szerint ugyanis semmi sem indokolja, hogy éppen most fordul feléjük a közfigyelem, mivel nem olyan nagy a különbség a kilencvenkilencedik és a századik betöltött életév között.
A Guinness Rekordok könyve szerint a világrekorder mindmáig egy japán testvérpár. Együtt értek meg százhét évet, s amint az gyakran megesik az ikrekkel, mindketten ugyanabban az évben: 2000-ben haltak meg.

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban