Személyi döntések az MSZP-ben?

Információink szerint személyi kérdésekkel is foglalkoznak az MSZP tapolcai elnökségi ülésén, bár a párt szóvivője ezt cáfolta. Az eseményen részt vesznek a szocialisták fővárosi elnökei és Szili Katalin házelnök is, így valószínűsíthető, hogy a főpolgármester- és az államfőjelölés is napirenden lesz a tanácskozáson.

Török László
2005. 01. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiller István pártot értékelő beszédében kifejtette, hogy az MSZP-nek minden oka megvan a bizakodásra, de nincs oka az elbizakodottságra – árulta el a kétnaposra tervezett elnökségi ülés tegnapi eseményeiről Nyakó István, a szocialista párt szóvivője. A politikus lapunk érdeklődésére közölte, nem zárható ki, hogy az elnökség tanácskozni fog az államfőjelölés folyamatának menetrendjéről, konkrét személyi kérdésekkel azonban nem foglalkozik a testület. Ennek ellenére több forrásból is úgy értesültünk, hogy a ma végződő tanácskozáson a szocialisták főpolgármester- és államfőjelöltjéről is szó esik. Ezt támasztja alá, hogy a párt vezetői mellett Tapolcán vannak az MSZP budapesti elnökei és Szili Katalin is. A házelnököt tartják a legesélyesebbnek arra, hogy köztársaságielnök-jelölt legyen, bár komoly vita is kibontakozhat amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc – aki szintén részt vesz az elnökségi ülésen – a hírek szerint Göncz Kingát favorizálja. Az elnökségnek ugyanakkor figyelembe kell vennie koalíciós partnere véleményét is, az SZDSZ ugyanis nem támogatna pártpolitikust köztársasági elnöknek. A főpolgármester-jelölti posztra Molnár Gyula, a párt budapesti elnöke a legesélyesebb, aki élvezi a miniszterelnök bizalmát is. Ringbe szállhat azonban Horváth Csaba, a II. kerület és Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere is.
A hét végi rendezvényre egyébként meghívták Horn Gyula volt miniszterelnököt, Simon Gábort, a választmány elnökét és annak helyetteseit, valamint a pénzügyi ellenőrző és az etikai egyeztetőbizottság elnökeit is. A hivatalos tájékoztatás szerint a tanácskozás fő napirendi pontja a Nemzeti fejlesztési tervről tartott négypárti egyeztetés, amelyet február 3-án tartanak Gyurcsány kezdeményezésére. Emellett a 2006-os választási felkészülés, a képviselőjelöltekkel szembeni kritériumok meghatározása, esetleg szervezeti kérdések megtárgyalására kerülhet sor. Ez utóbbi azért is téma lehet, mert súlyos gondok jelentkeztek az MSZP-ben a viszonylag liberális pártalapítási feltételrendszerből adódóan. A közelmúltban több megyéből is állítólagos visszaélésekről érkezett hír.
Szekeres Imre azonban egyéb izgalmakra is számít. Kifejtette: az ülés fontos témájának ígérkezik az, „hogyan lesz az MSZP nemcsak egy jó szervezet, hanem egy jól működő párt is”. Az elnökhelyettes hozzátette: lesz az ülésnek olyan része is, ahol nem a konkrét munkával foglalkoznak az elnökség tagjai, hanem azzal, hogyan tudnak együtt közösségként dolgozni. Nyilatkozata azért is figyelemre méltó, mert információink szerint az elnökségben éppen őt akarják felelősségre vonni bizonyos kiszivárogtatások miatt. Többen ugyanis az ő aknamunkáját sejtik amögött, hogy a vasi ifjú szocialisták elnökének megerőszakolása, illetve a térségben elmérgesedett botránysorozat napvilágra került, amely jelentősen gyengítette Hiller István tekintélyét. Ennek ellenére a pártelnök tevékenységével kapcsolatban is elhangozhatnak majd kritikai észrevételek, Hiller ugyanis képtelen volt megakadályozni a párt vasi szervezetének széthullását. Az elnök korábbi bejelentése értelmében a hét végén hivatalosan is feloszlatják a Vas megyei szervezeteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.