Szerb ígéretek a tényfeltáróknak

2005. 02. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ígéretet tett a belgrádi csúcsvezetés, hogy mindent megtesz a kisebbségellenes kilengések megelőzéséért, s mint hangoztatták, nagyon komolyan veszik a mostani kedvezőtlen fejleményeket. A tényfeltáró munka mellett ez nevezhető még az európai parlamenti bizottság vajdasági és belgrádi látogatása legnagyobb eredményének.
Az Európai Parlament delegációja a háromnapos látogatás végén Belgrádban találkozott Borisz Tadics szerbiai elnökkel, Vojiszlav Kostunica miniszterelnökkel, valamint Dragan Jocsics bel- és Vuk Draskovics külügyminiszterrel. Valamennyi beszélgetés során a vendéglátók részéről az a határozott szándék nyilvánult meg, hogy felveszik a harcot az etnikai incidensekkel. A néppárti Doris Pack német kereszténydemokrata politikus, a küldöttség vezetője tegnapi rövid belgrádi összegző sajtóértekezletén szinte ugyanazt mondta, amit a belgrádi tisztségviselőktől már nem egy ízben – egy évvel ezelőtt is – hallhattak az újságírók. Pack asszony kijelentette, hogy a kisebbségellenes támadások elkövetői kivétel nélkül mind fiatalkorúak voltak, s ezért szerinte Szerbiában nagyobb figyelmet kell fordítani a nevelésre, a kölcsönös megismerésre. A belügyminisztérium adatai lehettek ezek, mert más adatok korábban kétségessé tették az ilyen megállapításokat. A német politikus ezt jórészt a menekültekre vonatkoztatta. Megismételte, amit már korábban Szabadkán is kiemelt, hogy a kisebbségek tagjainak nagyobb arányban kellene munkát vállalniuk a rendőrség kötelékében.
A belgrádi tárgyalásokat megelőzően az öttagú küldöttség – amelyben két magyar európai képviselő is helyet kapott – Újvidéken tárgyalt a vajdasági vezetőkkel, Bojan Kosztres parlamenti elnökkel és Bojan Pajtics kormányfővel, akiknek sikerült Pack asszonyt meggyőzniük arról, hogy a tartományi vezetőség következetesen síkra száll a multietnikus elvek érvényesítéséért. – Nincs semmi okom kételkedni a vajdasági vezetők jó szándékában – mondta a küldöttségvezető.
A delegáció mára már kész jelentést tesz a EP külügyi bizottsága elé, s szóbeli tájékoztatással is szolgál vizsgálódásainak eredményéről.



A Tagadás politikája. Maja Gojkovics asszony, a vajdasági székváros radikális párti polgármestere kijelentette, hogy megbízatásának kezdetétől, tavaly októbertől Újvidéken nem történt egy etnikai incidens sem. Az illetékes intézmények erre vonatkozó információját megerősíthetik a helyi médiumok is, tette hozzá a polgármester, s kiemelte: a foglalkoztatás terén sem történt hátrányos megkülönböztetés. Személyes felelősséget fogok érezni, mondta a radikális politikus, ha Újvidéken egyetlenegy polgár is veszélyeztetve érzi magát nemzeti hovatartozása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.