Azt követően, hogy Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár napi rendszerességgel nyilatkozott a médiának, számomra nem volt kétséges, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) birtokában vannak személyemmel összefüggésbe hozható anyagok. Sejtésem beigazolódott – kezdte sajtótájékoztatóját tegnap Kaposvárott Szita Károly polgármester. Utalva arra, hogy az NBH-tól megérkezett a Történelmi Levéltárhoz az az irat, amely eddig a sajtó birtokában volt, kétféle feltételezést fogalmazott meg: vagy az NBH-tól került a sajtóhoz a dokumentum, vagy ha nem, akkor kérdés, mivel magyarázható, hogy ez a papír három hete még nem volt a nemzetbiztonságiaknál. Szerinte Tóth Andrásnak ebben a kérdésben is meg kellene szólalnia.
– Politikai támadás célpontja vagyok – szögezte le, majd közölte, nem volt ügynök, és megtette a szükséges jogi lépéseket. Kijelentette: a róla folyó médiavitát szeretné lezártnak tudni.
Szita lezárta az ügyét
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!