A katonák már évek óta ott állomásoznak a jakartai kormánytól fegyveres harccal elszakadni kívánó tartományban. A mozlim fundamentalista szervezetek által támogatott GAM-gerillák rajtaütései, az elaknásított utak életveszélyessé tették a szolgálatot. A két héttel ezelőtti katasztrófa után azonban más képet láthattunk. Fegyvertelen katonák, akik élelmet, ivóvizet és gyógyszereket osztottak az „ellenségnek”. A hadsereg és a gerillák fegyverszünetet kötöttek, hogy zavartalanul folyhassanak a mentési munkák, amelyeket a víz által kimosott taposóaknák tettek még veszélyesebbé. A törékeny békének a múlt hét végén vége szakadt. A segítők mellett feltűntek a speciális alakulatok fekete egyenruhás kommandósai.
Az ok is szemmel látható. A Nemzetközi Vöröskereszt és más segélyszervezetek mellett feltűntek a Mudzsahed Segélyszolgálat és az Iszlám Törvények Hadserege nevű szervezetek sátrai. A „segítők” közül sokan vadonatúj fegyvereket hordanak a khaki színű sortból és strandpapucsból álló egyenruhájukhoz. A katasztrófát követő pánikot felhasználva a GAM-felkelők sikeresen kifosztottak több katonai arzenált.
Colin Powell szavaira („az amerikai hadsereg most megmutatja, hogy nem ellensége az iszlám országoknak”) csak legyintenek.
A mozlim szervezetek bejelentették, hogy ők nemcsak pár rizseszsákot dobnak le helikopterekből, hanem éveken keresztül ott maradnak a térségben, hogy segítsék újjáépíteni az infrastruktúrát. Jakarta félelme nem alaptalan, hiszen a GAM már évtizedek óta harcol egy független iszlám állam kikiáltásáért Aceh tartományban, mivel ezen a történelmi ponton alakult ki Indonéziában az első mozlim közösség arab kereskedők hatására. A részautonómia már nem elég. A fegyverszünet megtörése is ezt igazolja. A mecsetek szónokai egyre nyíltabban követelik Allah országának eljövetelét szaúdi vagy iráni mintára. A „gyanús segélyszervezetek” főhadiszállásai érdekes mód pont Szaúd-Arábiában, Jemenben és Iránban találhatók. Az orvosok és az ápolók mellett sok hobbigerilla is érkezett Acehbe. A hadsereg vezetői félnek, hogy az Afganisztánban kiképzett mudzsahedek és al-Kaida-tagok ideológiai segítsége egy komoly polgárháború kirobbanásához vezethet.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején