Bár az elmúlt fél évben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lyukat beszélt a hasunkba, de még neki sem sikerült rábeszélnie az árakat, hogy lefelé menjenek – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A politikus szólt arról, hogy 2003 elejétől 2004 végéig 32 százalékkal nőtt a kenyér ára, és becslések szerint – főként az energiaárak emelkedése miatt – a következő időszakban további 10-15 százalékos árnövekedés várható. Február közepére a 220-230 forintot is elérheti a kenyér ára, és két számjegyű lesz várhatóan idén a sertéshús árának emelkedése. Rogán kitért arra is: februártól a tb-kassza által fizetendő gyógyszeráremelés mértéke 15 százalék, aminek jelentős részét az emberekre fogják hárítani. Kifejezetten magasnak nevezte az energiaárak emelkedését, ami a 2002 végétől idén január 31-ig terjedő időszakot nézve eléri a 47 százalékot, ráadásul – jegyezte meg – a szakemberek februárra további tíz százalék körüli árnövekedést valószínűsítenek. Kiemelte még, hogy az elmúlt 2,5 évben 61,5 százalékkal emelkedett a gáz ára. Mint fogalmazott: ugyancsak a kormány hatáskörébe tartozó intézkedésekkel a kabinet gondoskodik arról, hogy megnehezítse az emberek életét, egyebek mellett az adók és az illetékek növelésén keresztül. Az utóbbi kapcsán emlékeztetett, hogy 2003-ban már volt egy drasztikus, 50–100 százalékos emelés, de az idén is tapasztalható drágulás, például az útlevél kiváltásának illetéke 4000-ről 6000 forintra változott, a vállalkozói engedély kiváltásának költsége pedig megduplázódott. Hangsúlyozta, hogy drágább lett a közlekedés is, hiszen az autópályadíjak 15 százalékkal emelkedtek, jóval az inflációt meghaladó mértékben, a vasúti jegyek pedig 4,5 százalékkal drágultak januártól. A fővárosiakat érintő áremelések kapcsán kiemelte a BKV-tarifák növekedését.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az éves bérlet ára az elmúlt két és fél esztendőben száz százalékkal, a tanuló–nyugdíjas éves bérlet ára pedig 140 százalékkal lett több. Ugyancsak a budapesti lakosok életét „drágítja”, hogy a szennyvízszippantásért 8,6 százalékkal, a szemétszállításért pedig 9,1 százalékkal kell immár többet fizetniük. Rogán Antal hangsúlyozta: a Fidesz szükségesnek tartja, hogy a kormány a következő időben nagyobb hangsúlyt fektessen az egyébként a kabinet által befolyásolható, kifejezetten a közüzemi díjak mértékének alakulását mutató árak csökkentésére, és így az emberek mindennapi életének könynyítésére. A frakcióvezető-helyettes bejelentette: mivel a Fidesz fel kívánja hívni a figyelmet arra, amiről a kabinet nem beszél, a következő hónapban a magyar háztartások jelentős részéhez szórólapot juttatnak el, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a Medgyessy– Gyurcsány-kormány tevékenysége eredményeként mennyivel drágult az élet Magyarországon.
Nyakó István, az MSZP szóvivője lapzártánkig nem válaszolt megkeresésünkre.

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?