Legutóbb a Forward című, a XIX. század végén alapított amerikai zsidó lap panaszkodott cikkeiben arról, hogy a washingtoni kormányzaton belül antiszemita erők szövetkeznek a zsidó szervezetek ellen. Eszerint az amerikai igazságügyi minisztérium egyre határozottabban követeli az elnöktől, hogy az amerikai–izraeli közügyek bizottsága ne egyszerű lobbicsoportként működhessen kongresszusi bejegyzéssel, hanem külföldi hatalom ügynökeként jegyeztesse be magát a minisztériumnál. Márpedig ha a törekvések célhoz érnek, az amerikai törvényhozás egyik legerősebb érdekérvényesítő szervezetét arra köteleznék, hogy a jelenleginél jóval nagyobb mértékben engedjen betekintést működésébe az illetékes szerveknek. Míg ugyanis a törvényhozók színfalak mögötti „megdolgozása” bevett gyakorlat, a szabályozások azt nem teszik lehetővé, hogy külföldi hatalmak ugyanezzel a lehetőséggel éljenek. A bel- és külföldi lobbizás megkülönböztetett volta miatt derülhetett ki nemrégiben, hogy Viktor Janukovics ukrán elnökjelölt népszerűsítésére milyen szervezetek és mennyit költöttek az Egyesült Államokban.
Most Abraham Foxman, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) vezetője a törekvések miatt jelentette ki, hogy Washingtonban Izrael- és zsidóellenes erők diszkreditálni kívánják a szervezetét. Ennek ellentmond, hogy az FBI ugyanakkor dokumentumokat foglalt le a szervezet főhadiszállásán, amelyekről kiderülhet, hogy a szervezet elsősorban Izrael és nem Washington iránt lojális. Korábban Ralph Nader független elnökjelölt kerek perec olyan szervezetnek nevezte az ADL-t, amelynek történelmi küldetése, hogy elfedje a palesztinokat mészárló militarista izraeli rezsim tetteit. Foxmannak és társainak dühe már csak azért is érthető, mert Nader nem átallotta az ötödik legerősebb és katonailag a második legmodernebb hatalomnak nevezni Izraelt, köszönhetően annak a ténynek, hogy miniszterelnöke „bábosként dolgozik a kongresszus és a Fehér Ház bábszínházában”. A Forward arról is panaszkodik, hogy az amerikai hírszerzés nyilvánvalóan „antiszemita” indítékokból provokatív módszereket is bevetve hadjáratot indított a neokonzervatívok ellen. A fő bűnös a lap szerint David Szady, az FBI kémelhárítási osztályának vezetője, aki egyébként kijelentette, hogy nincsenek antiszemita nézetei, csupán a dolgát teszi. Mint ismeretes, nemrégiben röppent fel egy olyan feltételezés, miszerint „Izraelhez közel álló” személyek a védelmi miniszterhelyettes, Paul Wolfowitz környezetéből fontos szerepet töltöttek be az iraki háború előkészítésében.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye