Megszületett pénteken a 21 éve tartó szudáni polgárháború lezárásáról szóló békeegyezmény – a dokumentum hivatalos aláírására január 9-én Nairobiban kerül sor.
A szudáni kormány és a vele szemben álló gerillák képviselői pénteken a kenyai Naivashában kézjegyükkel hitelesítették a megkötött megállapodást – konkrétan a már korábban megkötött négy jegyzőkönyv mellett további kettőről született egyezség. A ceremónián részt vett Omar el-Besír szudáni, Thabo Mbeki dél-afrikai elnök és Moody Awori kenyai alelnök.
A felek tárgyalásaik során tisztáztak minden fontosabb kérdést, így többek között megegyeztek a hatéves átmeneti időszakra vonatkozó hatalommegosztásról, a fegyveres csoportok sorsáról, illetve három vitatott terület irányításáról.
Az egyezmény értelmében az átmeneti időszak végén a dél-szudániak szavazhatnak a terület elszakadásáról, addig is délen nem lép életbe az iszlám törvénykezés, a saría; ebben az időszakban két hadserege lesz az országnak: a kartúmi kormány hadserege és a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) nevű lázadó csoport fegyveres erői; a dél-szudáni olajkitermelés bevételeinek fele a déli kormányzathoz kerül, másik felén Kartúm és a déli tartományok osztoznak.
A szudáni kormány és az SPLA képviselői már 2003 szeptembere óta tárgyalnak az eddig legalább 1,5 millió halálos áldozatot követelő harcok lezárásáról.
Létezik egy régi Toyota, mely akár egymillió kilométert is letagadhatna
