Határozottan tiltakozik a tajvani kormány, és a nemzetközi közösség segítségét kéri a kínai vezetés elszakadást tiltó törvénytervezete ellen. Peking tavaly decemberben jelentette be, hogy megalkotja a szóban forgó szabályozást, amelynek értelmében voltaképpen megerősítik az 1949 óta külön állami életet élő szigetországgal kapcsolatos hivatalos álláspontot. Peking mindmáig nem ismeri el Tajvan szuverenitását, és a törvény megalkotását a „szakadár törekvésekre” való válasznak tartják. Kínában úgy látják, Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) elnök hatalomra jutása óta felerősödtek Tajvanon a sziget függetlenségének közjogi kinyilvánítását szorgalmazó követelések. A tervezetet az Országos Népi Gyűlés (azaz a kínai parlament) március 5-én nyíló rendes évi ülése elé terjesztik. Megfigyelők szerint nem kétséges, hogy a törvényjavaslatot elfogadják.
Az üggyel kapcsolatosan Tajvanon hangsúlyozták, hogy érdekeltek a békés párbeszédben. Csen Tan-szun (Chen Tan-sun) külügyminiszter ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a tervezett intézkedés korlátozza a tajvani emberek jogait. Rámutatott, hogy Kína katonai törekvései nemcsak országára, de az egész térségre veszélyt jelentenek. Tajvani közlések szerint a kínai szárazföldről jelenleg mintegy hatszáz rakéta áll készenlétben a szigetország elleni csapásmérésre, és számuk folyamatosan növekszik. A Tajvannal hagyományosan jó politikai és katonai viszonyt ápoló Egyesült Államok nemrégiben nyugalomra szólította fel a feleket, és tárgyalásos rendezést sürgetett a több évtizede húzódó konfliktusban.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek