Tegnap Kecskeméten megalakult a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának (Magföm) demonstrációs bizottsága, miután gyűlésükön eldöntötték: február 23–24-én négy Budapestre vezető úton félpályás útlezárással lassítják a forgalmat, 25-én pedig az agrártárca előtt, a Kossuth téren tüntetnek – tudtuk meg Hanó Miklóstól, a Magföm elnökétől.
Hanó elmondta, azért döntöttek a tüntetés mellett, mert lehetetlen állapotok uralkodnak a mezőgazdaságban, amit a teljes tőkeszegénység jellemez. A helyzet rendezése céljából az agrártárcához petíciót nyújtanak be, amelyben követelik a nemzeti földalapú támogatások azonnali kifizetését. Petícióval fordulnak a miniszterelnökhöz is, ebben Németh Imre agrárminiszter és Benedek Fülöp, a minisztérium közigazgatási államtitkára azonnali leváltását követelik.
*
E két minisztériumi vezető számunkra bebizonyította, hogy alkalmatlan feladatának ellátására, s úgy ítéljük meg, hogy nem a gazdák, hanem a kereskedők érdekeit képviselik – mondta Hanó Miklós.
A Magföm elnöke további igényeikről közölte: követelik a tavaly februári agrárdemonstrációs megállapodás és a szankciókkal kiegészített agrárrendtartási törvény betartását.
Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára politikai indíttatásúnak véli a február végére tervezett gazdademonstrációt. A miniszterelnök tegnap négyszemközt tárgyalt Németh Imrével, s elégedettségének adott hangot, hogy az agrártárca az elmúlt két és fél évben behozta a lemaradást Magyarország uniós felkészülését illetően a mezőgazdaság területén. „A duma tovább folytatódik, s nincsen mögötte valós tett” – summázta véleményét a találkozóról Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus