Óvatosságra inti az Egyesült Államok külügyminisztériuma azokat a turistákat, akiknek az úti célja Mexikó, mert fél év alatt 27 amerikait raboltak el az illegális kábítószerpiacért egymással is harcban álló bandák a határvidéken – adta hírül a CNN. Az elraboltak közül tizennégyet – miután kifosztották őket – elengedtek, kettőt megöltek, tizenegynek pedig nyoma veszett – jelentette be tegnap Richard Boucher külügyi szóvivő. A közölt adat nem tartalmazza a mind gyakoribb expressz emberrablásokat, amelyek elkövetői arra kényszerítik a pénzváltó automatákhoz tartó amerikaiakat, hogy jelentős összegekhez juttassák őket.
A szóvivő szerint az alulfizetett, gyengén kiképzett rendőrök és a laza bírósági gyakorlat is hozzájárult a helyzet elfajulásához. „A valóságos fegyverarzenállal rendelkező bűnözők jól tudják, nemigen kell tartaniuk attól, hogy elfogják és megbüntetik őket” – fejtette ki Boucher. Hozzátette: a támadók több esetben egyenruhát viseltek, és rendőrautókra hasonlító járművekből szálltak ki. Ez arra mutat, hogy rendőrök is bekapcsolódhattak az emberrablásokba.
Ezernyi rendőr és katona foglalta el tegnap a mexikói Jalisco államban lévő Puente Grande szövetségi börtönt, amelyben a kábítószer-kereskedők vették át az uralmat – közölte az MTI. Az intézetet lezárták az illetéktelenek elől, a bejáratok elé nagy kaliberű fegyverekkel felszerelt őröket állítottak. A hatóságok véget akarnak vetni annak a gyakorlatnak, hogy a kiemelkedően veszélyes bűnözők kábítószerhez, fegyverekhez, prostituáltakhoz, tiltott műszaki cikkekhez jussanak, s néha még a gyilkosok is mozgásszabadságot élvezzenek.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala