Rablógyilkosság áldozata lett az a gellérthegyi ügyvédnő, akinek a holttestét egy járókelő találta meg kedden este nem sokkal nyolc óra után – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Keszthelyi József alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője. Elmondta: alaposan megvizsgálták a főként polgári peres ügyekkel foglalkozó jogász ügyfélkörét, de több mint valószínű, hogy nem közülük került ki a brutális gyilkosság elkövetője. A bűncselekmény rablásnak indulhatott, de eddig ismeretlen okokból végül emberöléssé vált – fűzte hozzá az alezredes. Keszthelyi József biztos abban, hogy az elmúlt időszakban nem ez volt az első ilyen eset a XI. kerületben, úgyhogy vélhetőleg sorozatrablóval, illetve most már gyilkossal áll szemben a rendőrség. Az áldozatnál nem volt jelentősebb mennyiségű készpénz és ékszer, jelenleg azt vizsgálják, hogy ezekből mennyi tűnhetett el. A halálos bántalmazás eszközéről az alezredes egyelőre nem kívánt semmit elárulni lapunknak. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány egymillió forint összegű nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval segíti a büntetőeljárást.
Mint arról tegnap beszámoltunk, kedden este negyed kilenckor a fővárosi XI. kerületi, Villányi úti templom mögötti parkos részen egy kutyáját sétáltató járókelő brutálisan összevert női holttestet talált. A közelben lakó harmincnyolc éves ügyvédnő a bántalmazáskor olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!