Újabb autós hajtott a sínekre

Hírösszefoglaló
2005. 01. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtetszett a szerdai, Los Angeles-i vonatos öngyilkosjelölt akciója egy szintén kaliforniai férfinak, ezért csütörtökön ő is eltorlaszolt kocsijával egy vasúti átjárót az amerikai nagyvárosban – adta hírül a BBC. Tigran Kashkarian példaképéhez, a csütörtökön 11 rendbeli emberöléssel megvádolt Juan Manuel Alvarezhez hasonlóan 25 éves: kettejük között az a lényeges különbség, hogy Kashkariant több mint félórás alkudozás után rá tudták venni a rendőrök, hogy hajtson le a sínekről, és ezúttal baleset sem történt. Kisebb autós üldözés után a járőrök előállították a férfit, aki bevallotta, hogy az ötletet az előző napi esetből merítette.
Miként megírtuk, szerdán Alvarez előbb – öngyilkos szándékkal – fölhajtott a sínekre, majd meggondolta magát, kiszállt a kocsiból és biztonságba húzódva nézte végig, amint a dzsipnek ütközött egy személyvonat, amely kisiklott. A roncsokba ezután szemből belerohant egy másik szerelvény. A balesetben 11-en meghaltak, több mint 120-an megsérültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.