Újabb furcsa privatizáció

Dénes Zoltán
2005. 01. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös módját választotta az ÁPV Rt. a Salgótarjáni Öblösüveggyár értékesítésére – hívta fel lapunk figyelmét Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. December elején az ÁPV Rt. valamivel több mint 1,2 milliárd forintért értékesítette a Saye Kft.-nek a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt.-t, a Borsod-Abaúj 2000 Kft.-t és a Treport Kft.-t. Az MBV egyik legjelentősebb vagyoneleme az ST Glass Rt., vagyis a Salgótarjáni Öblösüveggyár. Így elkerülték a gyár közvetlen privatizációját – tette hozzá a képviselő –, s ezért megtehették, hogy a pályázati kiírásban nem szerepeltették a munkahelyek megőrzésének kritériumát. Mivel a megvásárló cég kifejezetten pénzügyi befektető, elsődleges érdeke az öblösüveggyár mielőbbi nyereséges eladása. Ezért a cég értékesítése során előreláthatóan egyáltalán nem lesz mérvadó kritérium a dolgozók megtartása – mutatott rá a honatya.
Elszomorítónak nevezte, hogy az állam olyan régióban vonult ki egy összességében több ezer embernek munkát adó cég mögül, ahol jelenleg is 18 százalék körüli a regisztrált munkanélküliek aránya. A mostani elkésett s nem megfelelően lebonyolított privatizációval veszélybe került az üveggyár 750 dolgozójának, s több ezer beszállítója alkalmazottainak munkahelye is – fűzte hozzá. Véleménye szerint a helyzet kialakulásában súlyos felelősség terheli a várost 11 éve irányító Puszta Béla polgármestert és Boldvai László országgyűlési képviselőt, mert nem voltak képesek az elmúlt évek során olyan stratégiát érvényesíteni, amelynek eredményeképpen több ezer új munkahely jöhetett volna létre a városban. Sőt, a kormányváltás óta tovább romlott a város foglalkoztatási helyzete – tette hozzá.
Egyébként a tavaly márciusban létrehozott Saye Kft. a már említett három portfóliótársaság megvételével jutott hozzá a Parád Kristály Manufaktúra (PKM) Rt.-hez is. Alig egy hónappal később a Saye Kft. felszámolási eljárást kezdeményezett a PKM ellen, arra hivatkozva, hogy a társaság mintegy 300 millió forintos tartozást halmozott fel. Az ügy érdekessége, hogy a PKM Rt.-hez alig négy hónappal eladásuk előtt jutottak hozzá a Saye Kft. által megvásárolt állami cégek. A PKM felszámolóbiztosa, Pintér Benedek elmondta: január végén indulhat újra a termelés erősen csökkentett, 50 fős létszámmal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.