Új eljárásban kell megvizsgálnia az NHH-nak, hogy az MP Rt. három Borsod megyei településen, Komlóskán, Sárazsadányban és Háromhután a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően vezetett-e be mobilposta-szolgáltatást. Komlóska önkormányzata ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon közigazgatási pert nyert az NHH-val szemben. A hatóság korábbi határozatában – amit a bírósági döntés után megsemmisített – ugyanis azt mondta ki, hogy a szabályoknak megfelelően vezette be a Magyar Posta a mozgópostákat a településeken. A mozgóposta- hálózat kiépítéséről az Országgyűlés által jóváhagyott törvény rendelkezik, ugyanakkor kiderült, hogy a posta néhány hibát elkövetett, amikor az említett településeken megkezdte a szolgáltatást. Mivel Komlóskán a mobilposta mellett hivatal is működik, az új eljárásban azt is ellenőriznie kell az NHH miskolci hivatalának, hogy azok működése megfelel-e az előírásoknak.
Mint ismert, a Magyar Posta Rt. vezetése a 2002-es kormányváltást követően határozott arról, hogy a 600 fő alatti települések számára mozgóposta-hálózatot alakít ki. Mindez annyit jelent, hogy azokon a településeken, ahol bevezették a mobilpostát, az állandó hivatal megszűnt. Az Magyar Posta Rt. eddig 946 településen terjesztette ki a mozgóposta-hálózatot, a társaság tájékoztatása szerint viszont 404 olyan településen is elérhetővé váltak a szolgáltatások, ahol eddig egyáltalán nem volt posta. A mobilposta-hálózat a gyakorlatban úgy működik, hogy a postás gépjárművével a nap meghatározott időszakában érkezik meg az adott településre, és akkor kézbesíti a küldeményeket, és intézhetik postai ügyeiket a lakosok.
Ennek ellenére a mozgóposta-hálózat szolgáltatásait nem minden esetben fogadta kedvezően a lakosság. A 82 települést tömörítő Zempléni Településszövetség aláírás-gyűjtési akcióba kezdett a postai hivatalok megmentése érdekében. A civil szövetség 50 ezer aláírást kíván összegyűjteni azért, hogy az Országgyűlés – népi kezdeményezésként – vegye napirendre a postáról szóló 2003. évi törvény módosítását. A törvénymódosítás célja, hogy a Magyar Posta az illetékes települési önkormányzat egyetértésével működtessen mobilpostát. Jelenleg ugyanis ezt a települések hozzájárulása nélkül is megteheti. Ezért az aprófalvakat tömörítő szövetség elsősorban azt szeretné elérni, hogy a posta ott vezesse be a mozgó rendszert, ahol ezt igénylik, és ahol ehhez az önkormányzat hozzájárul.

Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől