Városállam az államban

Ötszázmilliárd forintot lapátoltak össze – egyelőre csak verbálisan – a liberális miniszterek a főváros nagy ívű fejlesztési tervéhez. Demszky Gábor a 2013-ig terjedő időszakra dolgoztatja ki programját. A liberális szabadcsapat, úgy látszik, elirigyelte Gyurcsány Ferenc lendületét. A hét végén megállapodtak, hogy nagyszabású álmaikat nem hagyják megzavarni holmi óriásira dagadt büdzséhiánytól. Így vált Gyurcsány lendülete Demszkyéknél perdületté.
Az eseményen részt vett a kakaóbiztos informatikai miniszter, az oktatásügyet digitális fényképezőgépekkel fejlődési pályájára állító tárcavezető, a természetvédelmi krízishelyzetek idején téli álomba merülő környezetvédelmi miniszter és az állami megrendelésekből milliárdossá vált gazdasági miniszter. Ez a csapat szövetkezett a botrányaiban megkopott Demszky megmentésére. Azt ígérték, most aztán Budapest tényleg az ország motorjává válik. Csak a több ezer kátyúra meg a megszámlálhatatlan kutyapiszokra nem fecséreltek erőt. Méltatlan is lenne a Demszky mellé felsorakozott négy muskétást ilyen bagatell problémákkal fárasztani.
Épül például a 4-es metró is. Csaknem három év szocialista– szabad demokrata kormányzás után a főváros kiírta az alagútfúrással kapcsolatos nemzetközi tendereket. A fejlődés szédítő ütemének köszönhetően az év végére megépül az alagút-fúrópajzs indítóaknája az Etele téren, majd azonnal elindul az alagútfúrás – legalábbis ezt ígéri az SZDSZ honlapján megtekinthető programterv. Csak azt nem értem: ha a fúrópajzsok csak napi 15 métert haladnak, és két év alatt érnek a Keleti pályaudvarhoz, akkor az óvodák mélyére is behatoló informatikai csúcstechnológia a liberális szellemi felhőkarcolók irányításával nem képes két irányból egyszerre megfúrni azt az alagutat röpke egy év alatt? De ne essünk abba a hibába, hogy komolyan vesszük a külső, nem csupán dumaprojektekre váró kerületektől szabadulni igyekvő liberálisok világváros-építő vízióját. Akkor lehetne komolyan venni a tervüket, ha azt a realitások talaján járó Atkári János is ellátta volna kézjegyével. De ma nem ilyen időket élnek a Gizella utcában. Csupán arról van szó: Gyurcsány Ferenc nemhogy nem hálás a Medgyessy Pétert megpuccsoló Kuncze Gáboréknak, inkább minden erejével azon van, hogy az SZDSZ végre megtalálja helyét a magyar közéletben – a politikai süllyesztőben. Kiénekelte a liberálisok szájából az ügynökügyet. Kiderült az is, sokkal markánsabban képviseli az állam és az egyház szétválasztásának ügyét, mint a vadliberális párt. Rálicitált az adócsökkentő liberális lózungokra is; egy kormányfői bejelentés többet nyom a latban, mint ezer hasonló kijelentés Kuncze Gábortól. Még az is belefér Gyurcsány eszköztárába, hogy megtréfálja a Wekler-affért feledni igyekvő szabad demokratákat: egyes vezetőik gondosan kiszivárogtatott javaslatára emelte atombiztos kormányzati pozícióba az Országgyűlés lemondásra kényszerített volt alelnökét.
Demszky Gábort pedig mintha gyámság alá helyezte volna azzal, hogy egy kerületi MSZP-s polgármestert emelt fölé semmilyen törvényi hatáskörrel nem rendelkező, ám a főpolgármester számára vérlázító megalázással felérő kormánybiztosi megbízatással. A válaszlépés, amivel Demszky a nevezett polgármester szabad demokrata helyettesét bízta meg a kormánybiztossal való kapcsolattartással, visszavágásnak édeskevés volt. Megállapíthatjuk, nagyon rossz húzás volt Kunczééktól, hogy nem hagyták már először veszni Csillag Istvánt, talán azt remélve, hogy a se hús, se hal Kiss Péter vezette kormány alatt magukhoz édesgetik a szocialista szavazókat. Végül csak szívességet tettek Gyurcsánynak, de ostobaság a politikában hálára számítani.
Demszky fiktív beemelése a kormányba kvázi miniszterelnök-helyettesi pozícióba a liberális tárcák fölé átlátszó próbálkozás a közvélemény-kutatásokban már csak nagyítóval látszó párt részéről. Ráadásul alkotmányossági kételyeket is felvet. Az SZDSZ-es miniszterek főnökét ugyanis, fájdalom, nem Demszky Gábornak, hanem Gyurcsány Ferencnek hívják.