Most minden jóra fordul, mint a mesében. Az emberi természet reflexből felejti a rosszat. Soha nem látott egységben mozdult a világ, hogy a szökőár pusztította területek millióinak innivalót, pénzt vagy gyógyszert juttasson. A nagy adakozó kedven átszüremkedik foszlányokban a bűntudat is. Amikor e nyaralóparadicsomok rezervált szállodáiban fegyveres őrök védik a turisták nyugalmát, s az óceán vagy a tenger, ha nem is megszűrve, de szelídítve simul a talp alá, akkor érdemes egy pillantást vetni a mesevilágon túlra. A kalyibákra, a napszítta rongyokra, a csapatos kunyerálókra, a légyrajokra, a szegénységre. Az a bőség, amit a kenyai, kubai vagy thai svédasztalok mutatnak, köszönő viszonyban sincs a helyiek életmódjával.
Rengeteg turista jár Thaiföldre, Srí Lankára, Malajziára, a Maldív-szigetekre, a katasztrófában sokan meg is haltak. Azonosulni tehát könnyű. De a hétköznapokon ugyan mikor ugrik be az éhező szudániak vagy etiópok képe?
Most törlesztettünk, jóságosak lettünk, legalább húsz évre előre, és ebben nincs gúny, elég nézni a tévéhíradókat vagy elolvasni Lukács Csaba helyszíni riportjait. Mi, magyarok is kitettünk magunkért, talán a népszavazás szégyenletes fiaskójának jóváírásaként. Nem is vagyunk annyira önzők és irigyek. Reméljük, Gyurcsány miniszterelnök két takarója is hasznosul, majd hintáztatják bennük a kis ceyloniakat. Némi ellenpont a TV2 reggeli sms-brigádja, amely többségében magának szeretné a segélyeket, az itthoni szegénységre, az ő gyermekének, az ő lakásproblémájára, az ő boldogulására, az ő zsebébe. A miniszterelnök minek osztogat Dél-Ázsiába milliókat, elkelne az itthon is. Röviden: mi közünk a más bajához? Névtelenül, mert a katasztrófa óriási, és törpepapagájnak mutatkozni zsenánt. A többség persze ad: licitáltak képre, focilabdára, gyűjtöttek templomban, perselybe, dobozokba, telefonhívásra, számlaszámra. A hét második felében kezdtek túlpörögni az események. A vezető hírekben a halottak számháborúja folyt, majd újabb és újabb csoportok jöttek valahonnan, és mennek, mert majd csak lesz ott valami passzent feladatuk. Ferihegyen két tábor nézi egymást. Az egyik a túlélő turistáké, a másik a kiutazó magyaroké, akiket vonz a pusztulás, az enyészet szaga vagy az olthatatlan thai nyaralás vágya. Éppen oda. A thai nagykövetből ez hiányzott, nyugodtan gyógykezeltette magát itthon, míg állomáshelyén százezrek fulladtak halálra. A nagykövetet leváltották: egy bulistával kevesebb. Újabb hír, hogy Boros Lajos és Bochkor Gábor repülőgépet kérnek Gyurcsány Ferenctől: falut akarnak kinn építeni, vinnék a munkáskezet itthonról. PR-fogásnak isteni, de nem hiszem, hogy amúgy bármi hasznukat látnánk. Cirka 60 millió forint egy ilyen akció költsége, Boros–Bochkor kormánynyalásához egy fillér közpénzt sem szeretnénk adni. Sebestyén Balázs, az RTL férfi Mónikája Balira megy pihenni, de átugrik Malajziára a nőjével, esetleg segíteni a szerencsétlenül jártakon. Hát igen. De a legneccesebb mégis a Magyar Televízió, ahol összeszedtek ugyan 43 millió forintot, de körlevél is ment a dolgozókhoz, hogy ajánlják fel önként (!) a fizetésük egy százalékát. Sőt kötelezően le is vonják, s akinek nem tetszik, az a jövő hónapban visszakapja. Az ötlet Baló Györgytől származik, attól a Baló Györgytől, aki a liberális szabadságjogok harcos képviselője a médiában. Kötelezően „önkéntes” felajánlás, mert szerinte ez jót tesz a televízió megítélésének. Amelyen már az sem segítene, ha a Szabadság tér helyén búzamező zöldellne. A kötelező egy százalékról meg a Tervkölcsön és a Békekölcsön kényszere jut az eszünkbe. A legsötétebb Rákosi-időkből.
origo.hu
Életet menthet a dugóban ez a trükk
